Schell Judit az ország egyik legnépszerűbb, legsokoldalúbb színésze. Nyolc évet töltött a Radnótiban, majd kilencet a Nemzeti Színházban. Nagy igényességgel játszott például, Goldonit, Csehovot, Shakespeare-t, McDonagh-t. 2012-óta a Thália társulatában főleg komédiákban szerepel. Már az első filmfőszerepe, a Csak szex és más semmi óriási sikert, és monte-carlói díjat hozott számára. Mi nézők imádjuk színpadon, filmen, tévésorozatban. Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című darabjában, melynek főszereplője, megálmodója és rendezője is, láthatjuk, hogy a próza mellett a tánc és a mozgás is lételeme. Schell Judittal a Thália színészbüféjében beszélgettünk.
Hogyan vált a mozgás, a tánc, a sport fontos részévé az életének?
Gyerekkorunkban sokat mozogtunk, a szüleink így neveltek minket. A sport korán belénk ivódott akár a járás. Alapvető volt, hogy biciklizni, úszni, síelni, tudni kell. Elvittek lovagolni és vízisíelni is megtanítottak. A mozgás szeretete fontos része lett az életemnek, tizenegy évig versenytáncos voltam. Az egyetemen még tartottak mozgásórákat is, de később, amikor a színház bekúszott az életembe, egyre kevesebb idő jutott a sportra.
November 5-én viszont, olyan darab bemutatójában láthattuk, amelyben a mozgásé, a táncé a főszerep. Kérem, meséljen erről a csodás, több dimenziós előadásról!
Először a vágyam született meg egy olyan előadásra, amelyben végre újra táncolhatok. Amikor itt lehetőséget kaptam, hogy csináljak valamit, akkor jött a darabválasztás. Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című darabja kamaszkori kedvencem. Annakidején nyilván egészen mást olvastam ki belőle, mint most, talán a tánc miatt tetszett, de megfogott az is, hogy a lány híres művésznőként képzeli el magát. Most más dolgok nyűgöztek le benne. A darab lehetőséget kínál, hogy megvalósítsam azt az elképzelésemet, hogy tánccal és mozgással adjunk elő jeleneteket. A lényege, hogy a második világháború idején két fiatal, egy férfi és egy nő, menekülés közben összetalálkozik egy elhagyott villában. Kint zajlik Budapest ostroma, ők meg bent végigélnek egy életet. Mesélnek egymásnak a múltjukból, mindenfélét elképzelnek a jövőből. Játszanak egymással, látomásaik támadnak, víziók, amiket mi tánccal, mozgással szeretnénk megjeleníteni. Az embereknek már olyan hatalmas a vizualitás igénye a televíziók, a videoklipek miatt, hogy fontosnak éreztem a látvány erősítését. Ez a darab erre is jó lehetőség, mert sok helyszínen tud játszódni, ezáltal több dimenzióssá tud válni. Felkértük a Freelusion nevű céget, akik 3D mappingeléssel (különleges vetítési technikával) foglalkoznak, és ők csodálatos grafikát készítettek nekünk ezekhez a víziókhoz. Gyönyörű helyszínekre visznek el minket. Balázs Ádám írt hozzá zenét, de használunk már meglévő zenéket is. Partnerem, Finta Gábor táncművész készítette a koreográfiát. A Freelusion mögénk rakja a látványvilágot. Nagyon komplex előadás.
Tehát Ön kitalálta és meg is rendezte ezt a darabot?
Vettem a bátorságot, hogy úgymond, meg is rendezzem, mert annyira a fejemben volt az egész, az elejétől a végéig. Mert lehetőséget adott, hogy olyasmiről is beszéljünk, amiről mindig is akartam, a férfi és a nő kapcsolatáról, és egy mikrovilágról, olyanról amilyenben én élem az életemet. Próbálom a külső világot az ablakon kívül tartani, a családot, ezt a mikroközösséget óvni egy belső világban, és kizárni mindent, ami az életünket el tudná rontani. Közben a világunkat igyekszem tágítani, hogy ne érezzük magunkat bezárva.
Nem nagyon nehéz ez, hiszen a gyerekeket ki kell engedni a közösségbe?
Talán a fejemet kicsit bedugom a homokba, nem akarok tudomást venni a világ folyásáról, mert esetleg ki sem merném engedni a gyerekeimet az utcára. Próbálok nem odafigyelni a rosszra, és békességet, harmóniát teremteni, még védeni őket. Ám, ahogy a darabban sem vonhatják ki magukat a fiatalok a háború hatása alól, úgy a mi életünkbe is beszűrődik a külvilág. Például nyáron a gyerekekkel Németországba, Legolandba készültünk. Nagyon vártuk már mindannyian, de végül nem indultunk el, mert előző este történt a müncheni robbantgatás, és akkor még nem tudtuk, hogy mire számíthatunk. Megérintett a felismerés, hogy nem lehet már olyan biztonságban járni-kelni Európában sem, mint régen. Megtorpantott, hogy szabadságunkban korlátozva vagyunk. Ezt a gyerekeknek is el kellett magyaráznunk. Az ilyesmik elől befelé menekülök és azt látom, hogy többen is ezt teszik.
Milyen darabokban láthatjuk még itt a Tháliában?
A Boeing, Boeing, amit régóta játsszunk, a századik előadásához közeledik, a Hőstenor egy nagyon jó vígjáték, itt a Rövid a póráz, az Alul semmi, szóval van még mit nézni, és a Ketten egyedül, amit Csányi Sándorral ketten játszunk. Egy helyes történet. Krumplirózsa címen film is készült belőle, Michelle Pfeiffer és Al Pacino főszereplésével. Mi a színdarabot játsszuk, nincs éttermi helyszín, a nő albérletében történik minden. Goda Kriszta rendezte, és itt jöttünk össze mind a hárman újra, tíz év után, akik a Csak szex és más semmiben együtt dolgoztunk. Kifejezetten jó hangulatú, szórakoztató próbaidőszak volt, hárman nagyon jól tudunk együtt dolgozni, együtt hülyéskedni. Egyformán gondolkodunk. Divinyi Réka, aki a Csak szex forgatókönyvét is együtt írta Goda Krisztával, ebbe a darabba is beleírogatott, úgyhogy egy nagyon jó humorú, kedves, időnként megható szöveg jött létre.
Olvashattuk, hogy komédiában a Thália a legerősebb színház. Szeret komédiában játszani?
Szeretek. A Radnótiban és a Nemzeti Színházban rengeteg tragédiában játszottam és nagyon hiányzott már, hogy ne csak a nézők szórakozzanak jól, hanem én magam is, és ne keljen minden este belehalnom a történetbe. Vágytam már a kicsit könnyedebb műfajokra, ugyanakkor, most, hogy ez megvan, vágyom arra is, hogy más, esetleg komolyabb műfajok is bekússzanak a repertoáromba. Ilyen a Liliom, ami talán a legnagyobb kedvencem volt az itt töltött évek alatt. Úgy érzem, mindenképpen érdemes erőszakolni a színház vezetőségének, hogy a vígjáték mellett másfajta szórakoztatás is legyen.
Másképp készül fel a művész egy komédiára, mint egy komolyabb darabra?
Minden előadáshoz megvan a felkészülés rutinja, ami inkább lelki ráhangolódást jelent. Egy tragédiánál ez tovább tart, mint egy vígjátéknál. Többnyire azt az időt használom, amikor beülök az autóba, beérek a színházba, eltöltök egy kis időt a büfében vagy a fodrásztárban, az öltözőben. A Gellérthegyi álmok testi felkészülést is igényel, külön edzésre nem jut idő, de nagyon intenzív próbaidőszakon vagyunk túl, ami hónapok óta, napi három-négy óra mozgást jelent, hogy formába hozzuk magunkat.
Ilyen intenzív színházi jelenlét mellett jut ideje bármi másra, például filmezésre?
Szeretek forgatni, bár nagyon időigényes. Az utóbbi két évben a Csak színház sorozatot csináltuk, ami az egész nyarunkat elvitte. Ugyanolyan igényességgel készítettük, mint egy nagyjátékfilmet, bár nyilván más anyagi- és időkeretei, más arányai vannak egy ilyen forgatásnak, de nagyon jó volt a stáb és a szereposztás. Érdekessége, hogy témája a színház, így időnként segíteni tudtuk a rendezőt, mert a kulisszatitkokat belülről ismerjük.
Szereti, ha a rendező teret ad Önnek némi önállóságra, vagy jobban örül, az erős irányításnak?
Rendezője válogatja. Van, hogy rá vagyunk kényszerítve az önállóságra, ha a rendező nem tud annyit segíteni, ha meg erős kezű a rendező, ki akarunk törni. Nyilván ez akkor tud jól működni, ha közös üggyé tud válni. Nem jó, ha csak a színész próbál találgatni, mindig kell egy külső szem. Igaz a Gellérthegyi álmokban a külső szem is én vagyok, de mindenképp az a jó, ha csapatmunkává tud válni.
A pályája során voltak rendezők, kollégák, akik hatással lehettek a szakmai fejlődésére?
Voltak persze, kollégák is, Kulka János, Kovács Adél, Szervét Tibor, akikkel a Radnótiban kezdtem. Itt a Tháliában Csányi Sándorral remek a szakmai kapcsolatom. Rendezők közül Valló Pétert, Gothár Pétert tudom említeni, az alapokat tőlük tanultam. Az egyetemen nagyon jó osztályba kerültem, és kiváló osztályfőnökeink voltak, Horvai István és Kapás Dezső. Mi voltunk az utolsó Horvai-Kapás osztály sajnos, amikor másodévesek voltunk, akkor halt meg Kapás Dezső. Mi még elkaptunk valami nagyon fontosat és nagyon nagy értéket az egyetemen is.
A szakma azt hozta Önnek, amit várt tőle?
Nem is tudom, hogy mit vártam, nem úgy volt, hogy évek óta erre a pályára készültem. Végig sem gondolhattam, hová szeretnék eljutni, mert ahogy felvettek az egyetemre, elkezdett az egész hömpölyögni, és – lekopogom – nagyon hamar elértem az első szakmai sikereimet. Nem is volt miről ábrándozni, mert meghozta a sors vagy a szerencse.
Most sincsenek szerepálmai?
Szerepálmom nincs, de arra, hogy kezembe vegyem a saját dolgaimat, már nagyon vágytam, olyan komplex feladatra, ami a Gellérthegyi álmokban most eljött.
Mi az, amit a legnagyobb szakmai sikerének érez?
Inkább azt mondanám, hogy voltak mérföldkövek az eddigi életemben. A Csak szex és más semmi, A kripli vagy a Három nővér például, nekem sokat jelentettek.
Hozott olyat is ez a szakma, amire viszont nem számítottam, ez a kötöttség, meg hogy az időt nagyon elveszi. Azt a legnehezebb elfogadni, hogy egyáltalán nem tervezhetem a közeli jövőmet. A hónapokat, heteket, estéket, a szabadságomat sem én osztom be, nem dönthetek arról sem, hogy mikor megyek el valahova. Hirtelen elhatározással szoktunk elutazni, ha egyszerre van három napunk a párommal, akkor gyorsan mindenkit behajítunk a kocsiba, vagy felülünk egy repülőre, hogy kicsit kikapcsolódjunk. Azért igyekszünk minél többet a családdal a gyerekekkel lenni, én úgy tizenkét-tizenhárom napot nem vagyok otthon este egy hónapban, a többit a gyerekekkel töltöm, úgy is, hogy ennek áldozatul esik például az, hogy nézőként járjak színházba.
Milyen lesz idén a karácsony? Együtt töltheti a család?
A karácsonyt mindig családi közegben töltjük. Akkor is ha elutazunk, mint tavaly, amikor Ausztriába mentünk, kivettünk egy kis házat, vittünk fát, feldíszítettük. Most itthon leszünk. A gyerekeknek ez még mindig egy nagyon nagy csoda, de én magam is szeretem a karácsony hangulatát, a hangjait, az illatait, a meghitt készülődést együtt. Igaz, 26-án már dupla előadásom van, de előtte lesz idő rákészülni, mézeskalácsot sütni a gyerekekkel, föltenni a girlandokat az ajtó fölé.
Hagyomány nálunk, hogy olvasóink, szerzőink számára egy rövid üzenetet kérjünk karácsonyra.
Amennyire szeretem a nyarat, annyira szeretem a télben a behúzódós, meleg kuckós hangulatot, ami már ősszel elkezdődik, amikor befűtjük a szobát. Azt kívánom, hogy legalább karácsonykor mindenkinek jusson meleg szoba, ahová behúzódhat!
Köszönjük szépen! Boldog karácsonyt kívánunk!
