431. szám Széppróza

Valóság vagy képzelet?

By

Fellebben a függöny, én bizonytalanul lépek fel a színpadra.
Körülöttem csupa álarcos emberek mulatnak.
Hirtelen arcomhoz kapom a kezem, s érzem, hogy rajtam is álarc van.
Körbenézek: mindenhol vakító reflektorfény…
A mennyezet csupa dísz, kristály csillárok lógnak, minden olyan csodás, minden fénylik, a háttérben pedig kellemes zene szól.
Engemet is elragad a bál bódító hangulata.
Nézem ezt a sok embert, ahogy kényszerből egymásra mosolyognak, s folyamatosan párt cserélve táncolnak, önfeledten mulatoznak.
Mindenki álarcot visel, senki sem az igazi arcát mutatja…
Pompás kosztümök, drága ékszerek, s díszes maszkok mögé rejtik az igazi értéket: a lelket.
Nem érdekli őket a belső világ, csak a sok elbűvölő hazugság, a színes illúzió.
Nem tudom, hogy a hideg pezsgő, a vörösbor, az erős szivarfüst, vagy a drága parfümök illata miatt, de hirtelen szédülni kezdek, gyomrom görcsbe rándul, szívem is hevesebben ver.
Torkomat megtámadja egy keserű érzés, hányás kerülget, undorítónak találom a látványt…
Körbenézek, s nem tudom elhinni, hogy hová kerültem.
Kívül a pompa, de alatta nincs semmi, csak hidegség és így a drágakövek is csak üresen csillognak. Vajon a teremben már mindenki részeg, vagy mindenki olyan ostoba, hogy nem látja ezt?
Hol van az értelem, hol van a szeretet, hol van az igaz való?
A szemem könnyes… elegem van már ebből a mocsokból!
Megrémülve menekülni akarok, próbálok elfutni!   
Rohanok a függöny mögé, ahonnan jöttem, kerülgetve az üres fényűzőket.
Körülnézek, de nem látok sokat, mert sötét van, mégis boldogság tölt el…
Megszokja szemem a sötétet, akkor látom csak, hogy a szobámba vagyok, ami egyszerű és sötét… nincs itt zene, se tánc.
Mélyeket lélegzek, lassan megnyugszom.
Hátamat a hideg falnak döntöm és mosolygok.
Rájövök, hogy ez nem színház és nem is bál, hanem csak egy rossz álom volt, amilyen az élet is maga!
Köszönöm szépen!

You may also like