538. szám Vers

Napló

By

Kivet magából engem ez a város.
Alulszállásolt ég alatt,
sem névnap? születésnap? egyéb jeles ünnep?
Ezredév januárjában,
szerdai tizenöt óra negyvenötkor láttam:
megpattant egyik gesztenyeágamon a rügy.
Tizenöt óra negyvenötig sok lomot kiszórtam,
magamból, elbitorolt lakásból.
A törsch-európa szín-ugur dunsztosüvegje
került volna sorra, benne tört gallyak
a decemberi temetőkerti bejárásról.
Régebben februárban tördeltem gallyacskákat,
Szomorú lázadás, pálinkás, makacs törtetés a ködben,
ideges sírok közt az ismerős felé,
sulykolta a gondolatot: valamit tenni kell!
Végül még kivet magából ez a kert is!
S vártam, vártam a virágzás meg késett, késett,
az ugur-tröschben illatosodott a decemberi víz,
számból reménytelenül elillan a leányfordító kisüsti-lövedék,
mindenki odébbállt, a vándorcirkusz, a búcsúsok.
Tisztán akartam hátrahagyni ezt a napot,
mint gyerekkoromban. Alaposan fürödtem,
körmöt vágtam, mostam fogat, igazítottam bajuszt, szakállat.
Emlékezetemben végül csak élő halottaim maradtak,
gesztenyeágak. Így történt, hogy egyet észrevettem.
Kivethet most már magából engem ez a város.

You may also like