Micsoda nyár
Minden levél porlepetten
Zivatarra vár.
Kemencék a téglafalak;
Telivér a nyár.
Felhő sehol. – És az ég már
Hetek óta kék.
A levegő sűrű, nyúlós,
Langyos folyadék.
Árnyékban nyúlik el a macska.
Nincs napon ma gyík.
Szinte lágy üvegbe öntve
Álmodik a sík.
A valóság talán megszűnt…
Szétszedte a hő,
Amely most sok rejtett vágyat
Délibábba sző.
Valamilyen érzés bennem
Végtelenre nő…
S meg se lep, ha ezer évet
Ugrik az idő.
Perugia, 1985.VIII.24.
Gyimóthy Gábor
