Nem unod, hogy minden évben eljátszod ezt? A Te ajándékod legyen a legdrágább, a legszebb, így Te legyél a legfigyelmesebb, a legszeretőbb – ez a célod, nem? Lökdösődsz, rohansz, közben vitázol, keresel, kutatsz, s mit érsz el vele? A legtöbb üzlet tömegcikkel, bóvlival van tele. Te igazán tudod, hogy mi kell a másiknak?
Akármire gondolsz Barátom, bátran mondom, tévedsz. Ugyanaz kell a szerettednek is, mint Neked. Egy csöppnyi lélegzet, egy kis megértés, egy halk szó, egy mosoly vagy egy érintés. Honnan tudom? Valaha régen, egy ember született erre a sárgolyóra, aki maga volt a Szeretet. Nem volt látszatra ő se több mint a többi csöppség, de évek múlva bizonyságát adta, hogy ő az Istenfia. Lényéből sugárzott a szeretet, az elfogadás és a megbocsátás, sőt a tetteiből is! Hát lépj ki a tömegből, vonulj egy csöndes helyre, s ott, majd ott legbelül, a lelked legmélyéről mikor meghallod a hangját, akkor érzed, hogy ugyan régen született, de nem halt meg. Ő bennünk él, de nem hagyjuk szóhoz jutni, mert zajkulisszákat gyártunk magunk körül, hogy még véletlenül se hallhassuk meg hívó szavát. Pedig szeretne szólni, hogy az ököl kisimuljon, a vicsorítás mosolyba forduljon, a kiabálás lecsituljon. Vedd ki a füledből a technika borzadályát, s hallgasd Őt, ki azt mondja: szeretlek. Tényleg mondja, hát figyelj jól! Lehet, hogy neveden szólít, pedig Te nem is ismered. Azt is mondja, hogy kincs van a szívedben, ne lomokat vásárolj, hanem add önmagad!
Ne hidd, hogy tréfálok Veled, próbáld ki ezt az utat. Neki fontos, értékes vagy, ne csapd be magad. Bevásárolsz mindenfélét, ami majd a polcon, a szemétben vagy ki tudja, hol ér véget. Viszont a megértésed, a rólad sugárzó elfogadó szereteted, a tudásod, a mosolyod ne váltsd aprópénzre, ha a legtöbbet akarod nyújtani valakinek. Az Isten is úgy szerette ezt az embervilágot, hogy egyszülött Fiát adta értünk. Jézus viszont úgy szeretett minket, embereket, hogy belehalt ebbe a szeretetbe.
Neked nem kell belehalni, pusztán önzetlenül, szeretettel elfogadni a másikat és megbocsátani embertársadnak. Legyen ez a KARÁCSONY ilyen áldott és békés Neked!