Prológus
Így volt, nem így volt?
Májusi égbolt.
Száz kicsi színfolt:
alkonyi szélben
száz pici felhő, –
bíbor, arany bojt
körtáncot táncolt.
Égi románc volt…
*
Serkedő bajszú
májusi szellő,
szélfi-legényke
játszani vágyott.
Hogy társra akadna
körbeszaladta
az erdőt, a rétet,
e pörge világot.
Hívta a fűt – fát,
a bogarat, barkát,
kérte a lepkét,
a röpke legyecskét:
Jönne-e véle
futni a légbe,
suhanva simulni
selyemszínű fénybe?
Bukfencet vetni,
sírva nevetni,
életnek, tavasznak
tárt szívvel örülni?
De bújik előle
az apraja, nagyja.
Szállni a széllel
egy se akarna.
Hajlik a fűszál,
pottyan a barka,
a lepke leinti,
a légy kikacagja.
Álmos a tisztás,
késő az óra,
lepihenni készül
minden lakója.
Estike szellő
magára maradva
bánatos képpel
indult a patakra.
Hajtaná ifjú,
serdülő vére,
de ennyi kosártól
botlik a lépte;
– társtalan immár,
csalódás érte
.
Szomjas is, inna,
mosdani kéne
a vízre leülni…
de most veszi észre
száz felhő fodrát
a patak vizébe’.
Száz fodros szoknya
ezerszínű álom
bálba csinosodó
felhő leánykákon.
Alkonyi égen
száz pici felhő,
felhő – leányka
ropja a táncot.
Csosszan a csizma,
libben a szoknya,
májusi szellő
kergeti, hajtja.
Körbe, karikába,
párokba és láncba.
Felhő leánykák,
szélfi legényke
egymásra találva
– bíbor lampionos
égi utcabálba’
2006.
Megjelent a szerző Bánom is én című kötetében.
