525. szám Vers

Külvárosi kocsma

By

Ronggyá olvasott ponyva ez a város.

Elcsépelt történet, poénját unom.
Nincsen már semmi, ami idefűzne,
elvásott a béklyó, meghalt a húgom.

Fásultan ásít rám a foghíjas környék.
Az ínség mészkeresztet firkál kirakatra.
Nincs sehol vevő, lassan már eladó se,
rozsdapor szitál a redőnyről lakatra.
Fáradt olaj csillan a tócsa felszínén.
Nem tudok sehol egy pohár vizet inni.
Nagyhangú szónoklat reményről beszél,
bár látnék valakit, aki tudna hinni…

Összekarcolt asztallap a szívem.
Napi rovátkáját vési a jelen.
Jó volna egy verssel mindent felülírni,
hadd maradjon emlékezetes jelem.
Sok hiú reményem romokban,
a fölöslegesség érzése rám tapos.
Fizetek. Az ajtóból visszanézve látom,
listáján áthúzza nevem a csapos.

You may also like