529. szám Széppróza

Fel! Támadás!

By

(a toll, az egér fegyverével)

Röpdös az ember kulturlényi szíve. Elégült mosollyal. Dolhetünk is már, sejh, hátra, él még! Mégse halt hát ki, hisz szinte szorongva aggódtunk, jó néhány évtizede immár, hogy hova tunt a hajdan
oly dús és mélyen szántó, bölcsességes népköltészet? Nálunk, akár a szláv-latin  a más, más nincs  szomszédoknál (bocsi, a sváb sógor!! Oderwassonst, zwar, tutálíbermálíber), na mintha ez vigasztalna. Szomorú, sivár muviség, TV-t néz a nép.
Nos, ím újra felkelt a ragyogó Nap! Sugarai az os nemzetnek. E sugarakból párat, lelkesítoül.  Nagyvárosi civilizációnk, pólóknak mellükön tündököl a sziporkázó, ismételten mélyenszántó mód magasröptu. Nem eloször, tavalyelott óta harmadszor látom, ugyanaz-é, vajh? Netán terjed, széles körben. Na az még örömtelibb. Vagy volna, ha.
Fekete pólón áll, hófehér betunyomattal: ÉRTEM, AMIT MONDASZ, DE LESZAROM. Ugye óriási? Hát nem remekmu, aforizma, farod-izma mufajban? Egy Arany János, egy aforizmos Mikszáth, Karinthy irigyen sápadnának el. Nem? Ma ezt is üti a legújabb. ez a finomodás csodája, még gusztább is,  ízlésében, tartalmában bár, ahogy vesszük. Vágod?
NE VETKOZZ CSAK SZOPNI FOGSZ – írásjeleket mellozve a mellen, de legalább nem x-szel, hogy fox. Maxi. Pedig úgy volna még népiesebb.  De ne bíráljunk, hozsannázzunk! Üdvözöljük e megújuló  népmuvészetet.
Kérjük, küldjenek példákat. Ezret. (vagy inkább ne-e… legyen felejtos… ugye-ugye) Mindenesetre azért a köz javára alkossanak csak. Jé, lenézve, most veszem csak észre, üres, semmitmondó az én mellem. Hát hogyne hajazna rá kongó fejem.

2014 AUGUSZTUS, 2 .   D Í J

You may also like