Már régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy mi szerint mondják meg kívülállók
valakiről, hogy hajléktalan? Ugyanis vannak olyan ingyen-konyhák, ahol a
kultúrált külsővel rendelkezőnek nem adnak ételt, „maga nincs rászorulva”
felszólítással elküldik. Nagyon sok más helyen, például ruhaneműosztó helyeken,
segélyezésnél, de még újságterjesztés közben is tapasztalható ez a „látszatra
eldöntöm” helyzet. Kérdem én: tehet az az ember arról, hogy a tisztálkodás
módjait felfedezi, a ruhaosztó helyeket megkeresi, és él az ezek adta
lehetőségekkel, mert mások előtt talán szégyelli, hogy kisiklott az élete?
Szerintem, igenis jól teszi, hogy nem hagyja magát még a nyomorúsága fokozására
lenézni. Viszont amennyiben piszkos, esetleg még kellemetlen szagokat áraszt
magából, akkor pedig nagyon sokan azért fordulnak el undorodva tőle, mert
elhanyagolja magát. Nos, milyen legyen az elfogadott hajléktalan-szabvány?
Mennyire legyen tiszta, józan, milyen iskolázottsága legyen, milyen szavakat
használjon? Mihez mérik az elfogadható hajléktalant? Milyen az etalon, amihez,
akihez viszonyítunk?
Van még egy számomra bosszantó jelenség, mégpedig az, hogy sokan odamennek
valakihez, és őszintén bevallva, italra kérnek pénzt. És ez a bosszantó: adnak
nekik. Mert elájulunk attól, hogy őszinte volt. Olyan nagy dolog? Lehet, hogy az
őszinteség igen, de az nem, hogy a következő alkoholista nemzedéket így
alakítjuk ki! Ha valakit megsajnálok, együtt érzek vele, akkor ne határozzam meg
neki, hogy mire költse azt a pénzt, amit adok neki, mert akkor azt fogja
mondani, amit hallani szeretnék. Ebben az esetben én kényszerítem bele a
hazugságba. Az sem ritka eset, hogy a flakon bor ott röhög az ember mellet, és
arcátlanul cigarettát kéreget. Köztudott dolog, hogy a dohányos ember
alkoholfogyasztás közben egyre nikotinéhesebb.
Tehát tanulja meg a szükségleteinek megfelelő sorrendet: 1 – cigaretta, 2 –
ital, 3 – esetleg valami étel, bár ez inkább sorrendben a sokadik, némelyeknél
időnként 2-3 nap múlva jöhet szóba. Nem elfelejtett utcán élő koromból tudom
mindezeket, mert az még elfogadható eset, ha nem tud rágyújtani, és közben meg
iszonyúan inna is. Tehát az ilyen nikotin- és alkoholfüggő eseteket ugyanúgy meg
kell tanulni kezelni, mint más hétköznapi dolgokat. Nem tudom, hogy oktatnak-e
valahol sorrendiséget, be kellene vezetni.
Véleményem szerint, kinevelünk egy hazudós, iszákos réteget, hogy gondoskodjunk
a megvetendők utánpótlásáról. Ezek az emberek kellőképpen megdolgoztak azért,
hogy elbukjanak. Sokan szeretnének felemelkedni is, de miért mennének el
szórólapozni, utcát söpörni, újságot terjeszteni, vagy akár szállóra is, ha
negatív szükségleteiket támogatják, és remekül el tudnak vegetálni ebből.
Nagyobb segítség lenne, ha valamelyik civil szervezethez irányítanák, akik
valóban tényleges segítséget nyújthatnának azoknak, akikben megvan a remény,
hogy ki lehet ebből a helyzetből kerülni.