490. szám Interjú

Énekesnő a pult mögött – Beszélgetés Németh Jucival 

By

Mesélj, kérlek, egy keveset a gyermekkorodról!
Kicsiként állítólag felváltva hordozott az egész família, nem akartam aludni. 5 évesen a helyi abc kenyerespultjára tettek fel anyukámék, mert kérték az eladók h énekeljem el a „Pancsoló kislányt”, újra és újra.  Általános iskolásként gyerekzenekarom lett, elkezdtem dalokat faragni gitáron, megzenésítettünk verseket, fuvoláztam, furulyáztam, kijártam sokszorosan a zeneiskolát, de mindeközben otthon Smokie és Kinks lemezeket faltam apukám gyűjteményéből. Minden lében kanál és szavalóversenyeket nyerő, izgága és folyamatosan hülyéskedő Juditka voltam. Érdekelt a suli, de sokszor tök más dolgok miatt, mint egy átlag gyereket. Csupa izgalmakat találtam magamnak ott. Főként a padból kifordulós csevegést!
Az éneklés tehát már korán életed része volt. Ki „fedezett fel” úgy igazán?
Nagyon sokat köszönhetek pár akkori tanáromnak, Varga Jenőnek, a tesitanárunknak és Búza Béla énektanárnak. Jenővel volt egy bandánk, hárman tizenéves lányok, akusztikusan megszólalva, és rendes nagyzenekarral is később, Fabula néven. Szintén verseket formáltunk nem egyszer rock dallá.
Kapuvár, ahonnan származom nagyon erős volt zenei életben, kórustagok voltunk már kiskorunk óta, ott aztán könnyűzenei darabokat is nyomtunk, elkezdtem fuvolista lenni, szólózni, bemondónő lenni és szóló énekes is lenni. Innen sokminden alakult egészen a mai napig.
19 évesen  már az Animában énekeltél, hogy került sor erre? Hogy élted meg ezt ilyen fiatalon?
A szombathelyi főiskolára jártam aztán ének-karvezetés szakra, volt ott egy énekegyüttesünk, Savaria Singers, akikkel a tv-ben folyó Antal Imrés „Ki mit tud?” döntősei is voltunk. Innen aztán megismertek az Anima tagjai, ők is szombathelyiek voltak. Szerették volna hogy az én hangom legyen a bandában, s bár én akkor nagyon rockernek vallottam magam, kis huzavona után mégis vállaltam az énekesnői posztot, 7 irtó sikeres éven keresztül.
Felmerült már ekkor is benned a saját együttes kérdése, vagy ez csak később, spontán alakult ki?
Minden energiám le volt akkoriban kötve. Jól éreztem magam, nem volt űr az életemben, így a saját banda iránti vágy és elszántság akkor jött igazán, amikor az Anima után a Kultúrház c. M1-es műsorban műsort vezettem, és 3 vagy 4 év után már nem szerettem azt mondani a kedvenc külföldi zenekaraimnak, akikkel interjút kellett csináljak, h „ Sziasztok, Juci vagyok, riporter…”. Ettől teljesen kikészültem, hiszen én tudtam, hogy zenész vagyok, és  azonnal nekiálltam szervezkedni. Kimentem Londonba körülnézni, tájékozódni, inspirálódni. Innen van a fiúkkal való ismeretségünk a bandámban.
A Nemjuci idén 5 éves. Fontos mérföldkő ez most nektek?
Nagy szó az 5 év. Megtapasztaltam milyen felépíteni valamit majdhogynem a nulláról. Nem mindenkinek adatik ez meg, hogy felépíthet egy zenekart, ami aztán nem omlik össze. Nagyon büszke vagyok a csapatra emberileg és szakmailag is.
Ha jól tudom, az idei év még egy okból különleges: a Csendes kávézóban Nemruci   butikot nyitottál. Ez egy abszolút újdonságnak számító dolog : mi az e mögött meghúzódó koncepció, honnan jött az ötlet?
A Nemjucinak van egy Nemjuci turija, ami azt jelenti, hogy a koncerteken tudsz magadnak túrni ruhákat, amiken Nemjuci logot találsz. Ebből az ötletből és az én eltökélt turkálási mániámból kiindulva, ami viszont a tömegtermelés és az uniformizált divatcentrikusság ellen megy, a Csendes kávézó tulajdonosa felajánlotta, hogy csináljak egy butikot a kávézón belül. Kaptam egy kis helyiséget, tavaly december 10-én nyitott a Nemruci.
Ez egy olyan butik, ahová minden egyes darabot én túrok a városban, egyedi és izgalmas darabokat kiválasztva. Sokszor átalakítjuk és egyedileg megváltoztatjuk őket Gergely Katalin Tika színésznő-barátnőmmel, butiktársammal.
A boltnak van facebook oldala, ami jól működik, és sok ruhát online is meg  lehet nézni egy-egy modellen. De az igazi kihívás akkor van, amikor kibogarásszák a nagymamáim vállfáiról a legtetszőbbeket. Sok akciónk is van, most lesznek tavaszi vásárok a Csendesen belül, nagy kipakolás! Napi 3 órában, 17-20ig nyitva áll az üzletecske bárki előtt.
Két zenekarral, a Budapest bárral és  a Nemjucival is országos turnén vagytok, közben meg  ruhaboltot menedzselsz. A színpadon mindig pezsegsz, 200%-on pörögsz, „civilben” is ilyen vagy? Honnan meríted ezt a sok energiát?
Született dolog. Motortípus vagyok, azaz magamtól pörgök, nem kell h valaki felpörgessen. Vannak ilyen típusú emberek. És vannak olyanok, akiket pörgetni kell, és attól motiválódnak. Nagyon sokfelé vagyok igen, és tényleg, mindenhol 100% ot kell nyújtanom, sokszor el is fáradok,  de amíg érdekel valami, addig van rá energiám.
Szoktak emögött válságok, nehéz periódusok lenni?
Vannak bizony. Azt sosem látják az előadókon, hogy bizony ugyanúgy megéljük a hétköznapokat mint bárki más, ugyanúgy főzök,mosok, takarítok, szakítok, elszomorodom, vagy örülök. Mi folyamatosan vásárra visszük a bőrünket. Ha valami nekem nem jön össze, mindenki aki akar, tud róla. Ez nagyon fárasztó és felelőséggel teli. És nagyon nem könnyű.
Hogyan vészeled át őket, mi segít továbblépni?
Egy-egy jó pillanat valami nem jó kellős közepén, ami akár apróság.  És tudni azt hogy mindig van valahogy, nincs megállás, tanulni és tapasztalni jó.

You may also like