479. szám Széppróza

Egy új szakma hajnalán

By


Hajléktalan Oktatási Központ és OKJ-nyilvántartásba kerülő hajléktalan szakmák létrehozásáról döntött kormányzatunk, ahogy azt a szóvivő a napokban bejelentette. A bennfenteseket cseppet sem érte meglepetésként a hír, hiszen jeles szaktekintélyek vezetésével  az illetékes hatóság már több mint egy éve végeztet célirányos kutatásokat.
Vitathatatlan, hogy a hajléktalanság mint jelenség tért nyert, beépült korunk hétköznapjaiba, társadalmába. Önálló társadalmi alakulattá, gazdasági tényezővé, ágazattá vált, melynek súlya számottevő, növekedési kilátásai biztatóak. Sőt, kellő odafigyeléssel, a magyar hajléktalan akár a külpiacokon is jól csengő márka lehet. Kétségtelenül indokolt a kialakult állapot kormányzati kezelése.
A hajléktalan mint szakma magyar kuriózum. Hungarikum. Kihívást jelent a neves tudósok számára a terület nemzetközi viszonylatban is egyedülálló újszerűsége. Már maga az ötlet is a licence díjak kérdését feszegeti, az értekezésben föllelhető számos megoldás pedig egyértelműen találmány szintjén kezelhető.
Kormányközeli forrásokból sikerült betekintést nyernünk a tanulmányba.
Felértékelték a kutatások eredményeit a mögöttünk hagyott év romló foglalkoztatási mutatói. A munkanélküliség ellenszere lehet a képzett hajléktalan, tudjuk meg a tervezetből. Több hiteles adat is bizonyítja, hogy csak egy magasan kvalifikált kukás könnyen szert tehet az átlagbért jóval meghaladó jövedelemre is. A kukázás nemzetgazdasági, környezetvédelmi  előnyei közül elég, ha csak egy újrahasznosítható zsemlére gondolunk. De ne higgyük, hogy egy tapasztalt koldus bevételei nem figyelemreméltóak! A koldulás jól kiegészítheti, sőt adott esetbe helyettesítheti a kétkulcsos személyi jövedelemadót. Ne feledkezzünk meg továbbá arról a környezetbarát és felettébb energiakímélő életmódról, mely egy hajléktalant jellemez. Egy hajléktalan villanyszámláját például jól hozzá lehet csapni a közvilágítás költségeihez. A tanulmány ennél is tovább megy. Amennyiben elfogadjuk a hajléktalan szakma létjogosultságát, a bevételeket kifehéríthetjük. Az adózott jövedelemmel rendelkező hajléktalant pedig nyugodtan meg is terhelhetjük például a ráeső villanyszámlával, tovább erősítve a rozoga költségvetést. Ezt a gondolatmenetet követve speciális adónemek, mint padadó, helypénz vagy közterületi illeték, esetenként hídadó, csőadó is kivethetővé válnak. Mint tudjuk, az adók tekintetében minden pénzügyi kormányzat nagyon kreatív. A fenti körülmények fölvállaltan komoly súllyal estek latba a kormány elhatározásában.
A kérdés alapos áttekintése után helyben hagyták a négy jelentős szakágat, mely köré a szakmák és a képzés csoportosíthatók:
1. Újrahasznosítás:
Valaki, valamely csoport számára használhatatlanná váló dolgok begyűjtése újra hasznosítás céljából. Például: kukázás, csikkgyűjtés.
Külön figyelmet jelentett a tárgykör környezetvédelmi jelentősége. Sőt, az ágazat fejlesztésével az utcaseprésre fordított közpénz jelentősen csökkenthető. Ráadásul a közismerten csekély szakértelmet igénylő tevékenység nívóját magasan kvalifikált hajléktalanok emelhetik meg. A munkakör megteremtéséhez minimális költségek szükségesek, de ezt az összes hajléktalan szakmáról elmondhatjuk. Gyakran nagyon komoly állóképességet igényel.
2.Adományok beszerzése:
Döntően apró pénzügyi tranzakciókról van szó, de nem zárhatóak ki a tárgyi javak mozgása sem. A jövedelmek arányosabb elosztására irányuló, társadalmilag hasznos tevékenység. Lényeges, hogy mind az adományozó, mind az adományozott megelégedését szolgálja. Állhatatos kitartást, türelmet, szorgalmat igénylő munka.
Négy fő területe van:
Koldulás (Csendben, általában ülve fejezi igényét a gyűjtögető. A szándékot megfelelő külsőségek, esetleg kis táblák fejezik ki.)
Tarhálás (Az adományozót megszólítva, általában megejtő indok, történet előadásával ösztökélik.)
Egyszerű köztéri produkcióval támogatott gyűjtögetés (pl. fésűs szájharmonika)
Nagyüzemi koldulás, jótékonysági akciók, gyűjtések szervezése. Haladóknak.
3. Hajléktalanellátó rendszerek, szociális juttatások ismerete. Jogi ismeretek.
Az állam, a karitatív szervezetetek juttatásaiban, szolgáltatásaiban való jártasság. Minden elképzelhető eshetőség, forrás feltárása, ami egy hajléktalan helyzetén közvetlenül, közvetve segíthet. Igény szerint kórházak, szanatóriumok, hajléktalanszállók, egyes büntetés végrehajtási intézetetek (általában sokkal igényesebbek, mint a hajléktalan szállók) használatba vétele. Az ágazat gyakorlójának nagy türelemmel kell viselkednie a bürokrácia útvesztőiben, a sorban állásokkal járó megpróbáltatásokat jól kell tűrnie. Szerencséje van, ha empatikus képességekkel bír az empátiára képtelen emberekkel szemben.
(A kiszivárgott információk szerint a harmadik szakágazat létjogosultságát csak kisebb vita során sikerült tisztázni. A kormánynak nem áll föltétlenül érdekében a – folyamatosan egyébként is nyirbált – hajléktalan támogatások kiadásainak maradéktalan felhasználása. Ez alól a választások közeledte viszont kivétel, mely hasznosítható tartammal tölti fel az ágazatot. A másik ok, ami az ilyen irányú képzés létjogosultságát alátámasztja, a jelentős és kiaknázatlan uniós források, melyekről kiderült, hogy egészében nagyobbak, mint a hazaiak.)
A tervezetet kiegészítették egy további passzussal, hogy a hajléktalanellátó rendszerekben továbbra is kerüljék a hajléktalanok foglalkoztatását, mert akkor az eddig ott alkalmazott látens munkanélküliekkel nem tudnak mit kezdeni. Egyébként elfogadták a bizottság ajánlásait.
4. Túlélési technikák
Az elemekkel (fagy, eső, vihar, kánikula stb.) folytatott küzdelem során alkalmazható hajléktalan módszerek. Menedékek (odúk, pincék, barlangok, padlások, aluljárók, kunyhók stb.). Élelmezési minimum.
Fontos ágazat. Fejlesztésével a kormányzat komoly összegeket takaríthat meg, hiszen további tízezrek maradhatnak fedél nélkül. Fizikai erőnlét, leépíthető egészség nélkülözhetetlen a gyakorlásához.
A döntés alapján elkezdődött az intézményi háttér kiépítése. A státuszokra pályázatokat írtak ki, a kiszivárogtatások szerint jelentkező szép számmal akad. A tanterv is gyakorlatilag készen áll a tervezetben. Folyik a szervezés, ősszel várhatóan indul a képzés. 
Most lássunk több száz oldal terjedelmű, igazán igényes tanulmányból pár érdekességet:
Nyelvészeket, költőket, írókat pályáztattak meg az új szakmák társadalom egésze számára elfogadható neveire. Pár ötlet már napvilágot is látott: Kukász, kukér, böngér, böngész, szemetész, utcász, utcér, tenyerész, tarhár, tenyerér, koldér, tenyerény, padoló, padolény.
Az alakuló kamara cégérének terveire is hirdettek egy pályázatot. A nyertes pályamű: Egy a KRESZ-ből ismert zsákutca tábla egy  kuka kontúrjain, a zsákutcába jutott élet reményét a kilábalásra a nyitott tető jelképezi. A „T” alak alatt balra egy X-szel áthúzott házikó, a fedél nélküli állapotot, jobbra pedig az egy tálkába potyogó fillérek az adományokat, a szorgalmat jelképezik.
Izgalmas kutatásokat végeztek a már jól bevált nincstelen tevékenységek tudományos módszerekkel történő feltárásán túl, az azokat segítő új, tudományosan megalapozott eljárások kidolgozása kapcsán.
Egy, a programba bevont egyetemista csoport elmés csikkdetektort fejlesztett ki. A szerkezet nem csak észleli a csikket, de be is szippantja. Jelenleg egy kukaátvilágító röntgen készüléken dolgoznak, amellyel pillanatok alatt föl lehet majd mérni egy-egy szemétgyűjtő tartalmát.
Egy másik csoport egy kukázókat segítő, műholdképek felhasználásával készülő, számítógépes útvonalterven dolgozik. A program figyelemmel lesz a tapasztalati úton regisztrált, várhatóan „jó fogással” kecsegtető kukákra, a kukáskocsik útvonalára, begyűjtés időpontjára. GPS használatát is tervezik. A modern idők kukása minimum egy okostelefonnal a zsebében fog közlekedni. A gazdaságossági számítások alátámasztották, hogy érdemes invesztálni az ágazatba.
A jó „kukázó helyek” feltárására nagy hangsúlyt fektettek a kutatók. Nyomozók szakvéleményét is kikérték egyes kukák beltartalmának analíziséhez. A pontos kukatérképek mellett gondoltak az értékesítéssel járó feladatokra is. Készült térkép beváltóhelyekkel, orgazdákkal, zugárus helyekkel.
A szeméttelepek bevizsgálása még hátra van.
Az adományok begyűjtése tekintetében marketing szakemberek fejtették ki álláspontjukat. Sokat segíthetnek. A részleteket megtalálhatják a Hajléktalan Oktatási Központ már működő honlapján. Itt természetesen más, a tárgyhoz tartozó fontos információt is megkaphatnak.
Minden adottnak tűnik a sikeres őszi rajthoz. A tervek szerint a tanévnyitó ünnepségen díszoklevelet kap néhány sokat próbált hajléktalan, akik az előkészületekben nagyon hasznosan kivették a részük. Rögös életútjuk remélhetően méltó elismerést kap.

2012 szeptember, első díj

You may also like