361. szám Széppróza

Egy kisgyermek naplójából 3. rész

By

– Sajnálom …, de itt csak egy évig maradhatnak. Valahogy meg kell oldaniuk – válaszolta mégis a vezető néni.
Tudom, hogy így van ez, de akkor nagyon megijedtem, mert nem tudtam hova fogunk menni.
– Ne félj kicsim, majd megoldjuk ezt is közösen. Neked nincs mitől félned – ölelt át apa, amikor este szóba került.
– Te csak tedd azt, amit eddig. Add a legjobb tudásod, és ne feledd, mi büszkék vagyunk rátok. Ti vagytok a legszuperebb gyerekek a világon. És én büszke vagyok, hogy az apukátok lehetek. Tudod nem sokan kezelik ilyen bátran ezt a helyzetet, mint ahogy ti. Te pedig igazi felnőtt módjára viselkedsz, mert bár még gyerek vagy, mégis sokszor te adtál nekem erőt mindahhoz, amit tennem kellett ebben a helyzetben. Nagyon büszke vagyok rád, mint már mondtam. Meglátod találunk megoldást erre is.
– De ha nincs pénzünk, hová megyünk? Apuci, miért mond a néni mást, mint ami történt? Hogy lehet, hogy neki hisznek, mikor ott van lefektetve? Ti mindent úgy csináltatok, ahogy ott áll. Akkor miért nem elég csak az, hogy elmondjátok?
– Ez sajnos elég nehéz. Sok olyan dolog van, amit még én sem értek, de tudom, hogy nem hagyjuk magunkat. Nem hagyom, hogy ő nyerjen – vigasztalt apa.
– Nem is értem, hogy gondolta ezt – hallottuk mama elcsukló hangját, aki egyre nehezebben viselte ezt a helyzetet. Talán őt terhelte meg ez az egész a legjobban, mert úgy érezte miatta történt mindez. Többször tett erre célzást.
– Hogy tehetett ilyet? Nem gondoltam volna, hogy ilyen kalamajkát okozok. Ne haragudjatok rám, de úgy éreztem én nem kellek senkinek – sóhajtott mélyet bánatában.
– Ne mondj ilyet, mami. Mi lenne velünk nélküled? – bújtam hozzá, mert nem akartam, hogy bánatos legyen.
– Tudom csibém, tudom. Még szerencse, hogy ti vagytok nekem, különben fölöslegesen élnék – szólt bánatosan.
Annyira bánt, amikor ilyeneket mond. Nem akartam, hogy szomorú legyen. Belegondoltam, milyen lenne, ha  ő sem volna már velünk. Elszorult a szívem.
– Mi baj mama? – kérdezett rá apa hirtelen, mert észrevette ő is szomorúságát.
– Úgy érzem, én tehetek mindenről. Ti hívtatok magatokhoz, de csak lézengek, s butaságokat csinálok. Pedig ti csak jót akartatok,  én meg… buta voltam és tönkre tettem mindent. Az én életemért már nem kár, de nektek is minden odalett.
– Ez nem a mama hibája. Igaz, nem jött oda hozzánk, de a döntés a miénk volt. Az, hogy a házat eladjuk, az nekem jutott eszembe. Ezzel az erővel én is hibás vagyok. De értse meg végre, nem a mi hibánk volt. Ezen már kár rágódni, visszaállítani az egészet úgy sem tudjuk… Most meg kell találnunk a helyes megoldást. Mivel innen el kell mennünk, így megyünk.
– Engem otthonba adtok? – riadt meg a mama.
– Már megint miért gondolja ezt? Már megtehettük volna eddig is, nem? – vonta össze szemöldökét apa – Itt van velünk, igaz? Úgyhogy verje ki a fejéből ezt a butaságot.
– Könnyebben találtok magatoknak egy megfelelő lakást, ha nem vagyok a terhetekre.
– Már megint mi ez a butaság? Anyu miért mondasz ilyeneket? Már megbeszéltük, hogy mi egy család vagyunk – ölelte magához anyu a mamát – Majd csak találunk megfelelő lakást. Az igaz, hogy nem lesz könnyű.
Így hát elindult a lakáskereső körút. Több albérletet is végigkérdeztünk, de a megfelelő nagyságút, amelyikben legalább két szoba van, azt nem tudtuk kifizetni.
Hosszas keresgélés után találtuk ezt a lakást.
– Fel kell újítani – mondta a közvetítő – A tulaj jelenleg vidéken él,  neki nem volt érdeke, hogy ezt megtegye.
– Mikor tudunk vele beszélni? – anyu intézte, mert apa dolgozott – Szeretném tudni, hogy minden rendben van a lakással, mert nem szeretnénk, ha innen is mennünk kellene.
– Nyugodjon meg, minden rendben, itt vannak a közüzemi számlák, ami a tulaj nevére szól. – adott át két csekket az intéző úr – Még a felújítást is megcsináltatom az embereimmel, s majd rendezünk mindent.
– Mennyi időbe telik. Sajnos kevés az időnk, legkésőbb 2 hónap múlva költöznünk kell.
– Minden rendben lesz, nyugodjon meg, asszonyom.
– A szerződést önnel írjuk, vagy a tulaj akkor megjön?
– Itt lesz a tulaj, amikor mondja.
A megbeszélt időre sikerült összehozni mindent, s így költözni tudtunk. Sajnos ez a lakás csak egyszoba-konyhás, de van galéria, így nekünk gyerekeknek külön „birodalmunk” van.
Apáék egy szekrénnyel választottak maguknak egy kis „kuckót”. Így most itt vagyunk. Sok tervünk van, s remélem siker

You may also like