Elégedett arc és jóllakott bendő,
pénz körül kerengő ember oly esendő,
tisztátalan, kapzsi, remegő kézzel
kenjük a testünket a bödönből mézzel,
hullik a korom és dagad a sár,
ragyog a kirakat, termel a gyár,
kapálunk, zabálunk, zabálunk, kapálunk,
azért zabálunk, hogy még többet kapáljunk,
megfürdünk tejben, megfürdünk vajban,
bódultan ülünk nyakig a bajban,
az emberek egy része tobzódik és kényes,
de a nagyobb rész, az még mindig éhes,
és már csak akkor, akkor látunk szépet,
ha friss hó lepi a szennyezett rétet,
fenékig ürítjük a keserű kelyhet,
süket füllel, vakon, nem gondolva bajra
gyönyörködve nézzük atáncoló hópelyhek
hullnak csak hullnak a megemésztett vajra.
(A szerző Igaz káprázat című kötetéből)
