József Attila ciklus II.
Cinkosod lettem.
Cinkosa e földi világnak.
Apró-szapora léptek, bebarangolt ezer évnek tudója.
Vénülő hegyek vártak, messzi-hallgatáshoz bújva.
S mikor megláttak,
kibékített szép-nézéssel öltöztették hófehérbe
dombokon a kökényágat.
Ülök lázas gondolattal. Bánatágas percben.
Hol az álmot csapzott szárnyú károgások lopkodják
az esti csendnek.
Csodát tenni búbánat jár,
– ezüstfénnyel lebbent –
s úgy békít ki a világgal
mindörökre engem,
hogy a legszebb téli álmot, ezer évig sirathatják
a tavaszi kertek.
Cinkosod lettem minden árvaságban.
mögém tévedt perced
Messzi hallgatásban…
Vándorlás rejti arcunk a földbe…
Ringat megszeppent levél,
„bogárhátú csöndben”.
