Az autó csendesen suhant a vaksötét éjszakában. A fiú a kormány mögött, az előttük lévő, fényszóró által megvilágított utat fürkészte a tekintetével. Hiába haladtak főúton, hajnali kettőkor szinte alig volt forgalom. Néha egy-egy szembe jövő autó vakító fényszórója húzott el mellettük. A légkondicionáló halk duruzsolásán és a motor tompa morgásán kívül semmit sem lehetett hallani. A fiú a mellette ülő, bóbiskoló lányra nézett. Feje lehajtva, szőke haja takarta az arcát. A fiú tekintetét újból az útra szegezte. Fáradtan megdörzsölte a szemét, majd jobb kezét hanyagul visszahelyezte a váltóra. Percekig mentek anélkül, hogy bármi történt volna, mintha csak megállt volna az idő. Azután egy újabb szembejövő autó fényszórója világította meg pár másodpercre az utasfülkét. Ahogy elhaladt mellettük, autójuk ismét sötétbe burkolózott. Egy kilencvenes sebességkorlátozó tábla mellett haladtak el. A fiú ránézett a halványzölden világító kilométerórára, amin a piros mutató a száztízes és a százhúszas érték között volt félúton. Fáradtan pislogott egyet, majd újból az útra szegezte a tekintetét. Egyre laposabbakat pislogott és érezte, hogy kezd elnehezülni a szemhéja. Csinált két-három fejkörzést, tágra nyitotta a szemét amennyire csak tudta, azután tovább figyelte az utat. A lány hirtelen megrándult, majd felemelte a fejét.
– Hol vagyunk? – kérdezte bágyadt hangon.
– Már átléptük az olasz határt – válaszolta a fiú.
Örült, hogy felébredt a lány, mert már nagyon nehezen birkózott meg az álmossággal. A lányra nézett, aki fáradtan visszamosolygott. Tekintetét visszafordítva az útra azt mondta a lánynak:
– Álmos vagyok.
– Nem akarsz kiállni valahol?
– Nem, jó lenne minél korábban odaérni – mondta a fiú, szemét le sem véve az útról.
– Akkor beszélgessünk – javasolta a lány.
– Rendben, és miről?
– Beszélgessünk a boldogságról – vigyorodott el a lány.
– Jó, mit beszélgessünk a boldogságról? – kérdezte a fiú.
– Hát, mondjuk, hogy mi a legnagyobb boldogság a Földön.
– Szerinted?
– Szerintem beutazni a világot, és szerinted?
– Talán az, ha egy luxusautóban kettőszázzal repeszt az ember.
– Fura, hogy mindenkinek más a legnagyobb boldogság, nem? Szerinted nincs olyan boldogság, ami egyetemes, és minden fölött áll? – kérdezte érdeklődve a lány.
– Jó kérdés – dünnyögte a fiú, majd hozzátette – ez olyan kérdés, amire lehet, hogy sosem kapunk választ.
A következő pillanatban egy fényszóró fénye tűnt fel velük szemben. A fiú oldalra fordult és rámosolygott a lányra. Amikor tekintetét újból az útra szegezte, a szembe jövő autó már sokkal közelebb volt. Valami furcsát vett észre. A szembejövő autó lámpáinak fénye nem a szokásos szögből érkezett. Mintha az ő sávjukban közeledne.
– Szóval sosem kapunk arra a kérdésünkre választ, hogy mi is az igazi egyetemes boldogság – mondta maga elé révedve a lány.
A fiú ösztönösen levette a lábát a gázról. Hunyorogva próbálta felmérni a két autó közötti távolságot. Az események felgyorsultak. A két kocsi iszonyatos tempóban közeledett egymás felé. A fiú a fényszóró kapcsolókarja felé nyúlt, és villantott kettőt, majd nyomni kezdte a dudát. Ezzel egy időben rálépett a fékre. A szembejövő fényszóró körül egy kamion körvonalai kezdtek kirajzolódni. A fékezéstől mindkettőjük teste előrelendült, és mellkasukon érezték a biztonsági öv hirtelen szorítását. Az autó hátsó kerekei megcsúsztak és a kocsi őrült, vad táncba kezdett, miközben a fiú a másik kezével is ráfogott a kormányra. A közeledő kamion sofőrje észbe kaphatott, mert egy gyors mozdulattal visszarántotta a teherautó elejét a saját sávjába. Eközben a fiú továbbra is a kormánnyal birkózott. A kerekek nagy mennyiségű port vertek fel, amikor az autó lesodródott az útról. A lány megmarkolta a kapaszkodót, mialatt a fiú megpróbálta visszanyerni az irányítást az autó fölött. A kocsi hirtelen megpördült és a szalagkorlátnak csapódott, csúszott még tíz métert majd végre megállt. A kamion folytatta útját, helyzetjelzőinek piros fénye pár pillanattal később eltűnt egy kanyarban.
Hirtelen csend lett. Pár másodperc múlva a fiú kinyitotta a szemét. Oldalra fordította a fejét, de a lány nem volt a kocsiban. Teljes erejével nekifeszült az ajtónak, ami halk nyöszörgés közepette kinyílt. Kiugrott, és meglátta a lányt, aki a kocsit megkerülve éppen az ő ajtaja felé tartott. Semmivel sem törődve, önkívületi állapotban futottak egymás felé. Megölelték egymást, olyan szorosan, amennyire csak tudták. Másodpercek múlva, amikor kibontakoztak az ölelésből, a fiú megragadta a lány kezét.
– Jól vagy? – kérdezte zihálva.
– Igen, és te jól vagy? – remegett a lány hangja.
– Most már igen – felelte a fiú.
Azután mélyen egymás szemébe néztek, és már tudták,hogy választ kaptak kérdésükre.
2014 Május
3. díj
