A belvárosi sétáló utca üzleteinél, karácsony lévén – mondhatni már szabadon – Szent este napjának késő délutánján, színes, égő fények világolnak a kirakatok üvegfalain. Az utcai lámpák is felgyúlnak, így Éva, a fiatalos és csinosnak mondott asszonyka akaratlanul az órájára néz. Egyetlen fuvarja sem volt délután, roppant bosszantó. A téli hidegben néha villanón széttárja prémkabátját, lássák rövid szoknyája alatt formás, kívánatos lábait, hogy egy-egy férfi kuncsaft leszólítsa őt. Gyermekkori karácsonyt idéz fel néki, amint szállingózni kezd a hó, azt a kis szabolcsi falut, hol gyermekként tölthette éveit. A nagyanyja nevelte, kedves jó szülei mondhatni elszegődtek életükkel, az ország ki tudja melyik vidékére. Háromévesként hagyta magára az anyja, apjáról pedig annyit tud, hogy kiment Németországba munkát vállalni. A nagymama szépen nevelte, az iskolában a négyes osztályzatú átlaga mindig megvolt. Nem tudott tovább tanulni, dolgoznia volt szükséges, kellett az a kis pénz. A nagymama súlyos cukorbetegként már alig látott valamit, így ő gondozta. A helyi vegyesboltban helyezkedett el. Nagyon csinos bakfisnak számított a faluban. Egyszerre hárman is udvaroltak néki, az egyikük, Teleki Laci egy jómódú gazda fia, őt is kikosarazta.
A helyi futballedző érdeklődésére igent mondott, és így lett a csapat egyik oszlopos tagja, pom-pomlánya. Igaz, a helyi focisták a bajnoki idényben nyeretlenek maradtak, de Évának tetszett a csinos kis fellépő ruhácska, a tánclépéseket hamar megtanulta. Végül Pali bácsival, az edzővel, jó negyvenes férfi, igencsak összejöttek. Éppen tizenöt éves múlt, amikor nagyleány lett. Már pocakosodott, pakolta cókmókját, nem búcsúzott senkitől, felszállt a vonatra, és feljött a fővárosba. Mindennapjai kéregetéssel teltek, néha jól lakott. A hajléktalanszállón intézték a sorsát, és amikor eljött az ideje, 3,60 kg-os fiúgyermeket szült. Egy anyaotthonba fogadták be. Két évet követően egy nyomdában vállalt munkát. A keresetéből egy kis albérletet vett ki a külvárosban. Mondhatni szépen, szerényen éltek kisfiával, Ákossal. A főbérlője Marika, egy idős néni vigyázott a kisfiára. Éva a jóval több pénzért állandó éjszakai műszakot vállalt. Jó pár év elteltével otthagyta a nyomdát, hol megbecsülték a munkáját, és utcanőnek állt.
Anyámat, Évát világéletében csinosnak mondták, és így harmincas éveiben kapkodtak utána a férfiak. Az élet sötétebb oldalát választotta, a megtévesztő csillogást: szép ruhák, drága parfümök és a legdrágább italok azontúl semmi. Igaz, erre csak később jött rá. Igen megszédítette, hogy naponta annyi pénz futott át a kezén, amennyit a nyomdában egy havi bérét jelentette. Beni, a jó ötvenes férfi lett a stricije, mikor először összeverte őt, kiszaladt volna a világból. De hova is mehetett volna. Végül is kijött a férfivel, ki biztosította neki a szabadpiacot azon az utcarészen, ahol árulta magát. Fázósan összehúzza magán a prémkabátot. Mindenképpen szüksége lenne legalább egy légyottból bejövő összegre, két üveg drágább italt venne. Beni azt mondta, mulatnak az este.
Újra és újra felteszi magának a kérdést: Mi lesz?!! Állapotos lett valamelyik férfi vendégétől, az apa így ismeretlen. Hiszen a gyereket már nem lehet elvetetnie…, ha Beni megtudja, hogy felcsinálták, és kiesik a robotból pár hónapra… Kispestre jár másnaponként, ahol egy öregasszony valami dohány ízű főzetet itat véle. Éva döntött: nem szül, nem lehet két gyereke ebben az életben. Az utcán turisták számtalan csoportja sodródik a nagykörút irányába. Jó öt centis hó hullott, így fehér karácsonyunk lesz, állapítja meg a nő, amint egy idősebb férfi lép hozzá. A szokásos kérdés-válasz után pedig eltűnnek a közeli utcákban.
Ákos tizenhetedik életévében jár, s jókedvűen kortyolgatja Burgundi vörös borát. A kocsma hangulata determinálja, vagy az ő jókedve az oka csapongó gondolatainak, azt maga sem tudja. Mindenesetre alkoholos jókedvében elégtételt érez élete minden napjáért. Ott van neki mindennapi szégyene, melyet nem képes feldolgoznia. Az anyja egy nagy K… Tizenéves lehetett már, az albérleti lakásban napról-napra idegen férfiak jöttek. Csokoládét, és drága bonbonokat hoztak néki. Anyja, Éva ilyenkor mindig leküldte őt a térre egy ezrest a zsebébe téve, hogy vegyen fagylaltot magának, vagy amit szeretne. Nem képes túllépni az egészen, szinte napi jelleggel szembesül a ténnyel, melyet nincs hova rejtenie. Igencsak fáradtnak érzi magát. A pályaudvaron a szokásos külső vágányokon álló, nem éppen Pullman típusú kocsiban húzta meg magát. Hajnalban a rendőrök jöttek, és megfuttatták. Hál’ Istennek van munkája, egy albérletet is kinézett. Egy srác, Alonzo beajánlotta az apjához, ki régiségekkel foglalkozik. Egy hónapja csinálja a munka-bulit. Térített pénzen járja az országot: kisvárosokat, falvakat. Státusza elővásárló. Kis összegben a rokkától, a cserépedényen át a festményekig és bútorokig mindent lefoglal, majd a nagyfőnök emberei kocsival elhozzák a portékát. Igen, felvitte az Isten a dolgát, húszezres bankóval fizet, majd kilép a kocsmából. Nagy hó esett, sietősre fogja a lépteit, most anyjával, Évával találkoznak.
A kis cukrászda egy ablak melletti asztalkájánál, Éva több mint kapatos, a sokadik pohárka Unicum likőrt kortyolgatja.
– Egyél Ákoska, lakjál jól, ez igazi franciakrémes!
– Ez már az ötödik anyám.
– Hagyd a gyereket, Éva! Tudja ő, mennyi az annyi a krémesből!
Beni szavaira, ki tudja miért, Ákos hálát érez. Anyja dudorászik egy operett slágert. Ákosnak elege van az egész világból. Beni abbahagyja a telefonálást.
– Évikém egy vendég, ne igyál többet. Idő van!
Éva a fiához fordul miközben táskájából elővett kis tükörben nézi magát.
– Ákoska, a vőlegényem volt, ne haragudj, mennem kell, majd keressél.
A fiú ott marad egyedül az asztalkánál. Itókás jókedvében megállapítja, még két krémes van előtte a tányéron.
…hisz ez a világ rendje.
Az ÉV Alkotása 2014
