– interjú Deák Bill Gyulával –
A Liget téren áthaladva több hajléktalannak tűnő férfit is láttam, mikor Deák Bill Gyulához siettem interjút készíteni. Tíz percem maradt a megbeszélt időpontig, ezért a kapu előtt rágyújtottam egy szál cigarettára és újra elolvastam a tervezett kérdéseimet. Tizenegy órakor pontosan csengettem, pillanatokon belül megjelent a blueslegenda, és szívélyesen hellyel kínált a nappalijában. Már az interjú-időpont egyeztetése közben összetegeződtünk.
– Azt tudja mindenki, hogy Kőbányán születtél, de milyen életkörülmények között?
– Az az igazság, hogy az én szüleim melós emberek voltak, apám vasöntő volt, anyám pedig a dohányellátóban dolgozott Kőbányán. Elég nehéz körülmények között, egy szobában laktunk hatan. A WC kint volt a folyosó végén, úgyhogy eléggé nagy csóróság volt a háború után három évvel. Ilyen körülmények közé születtem. Két szülő és négy gyerek élt egy szobában. Kőbányán kezdtem az általános iskolai tanulmányaimat is.
– Hogyan bírtál a fiatalkori tragédia okozta lelki gödörből kimászni, és ilyen szép karriert befutni?
– Én elég szerencsés vagyok, az az igazság. Tizenegy évesen elvesztettem a lábamat. Én különben soha az életemben nem lettem volna énekes. Futballista akartam lenni, nagyon jól is fociztam. Az MTK-ban játszottam együtt Karsaival, Koretárral, Sohonyaival és Zsebeházival. Ővelük együtt laktam a telepen. A lábam elvesztése után öngyilkos akartam lenni, de észrevették a kórházban, és Hála az Istennek nem lett belőle semmi. Tizenegy éves koromban először bántott, hogy bice-bócának, százlábúnak neveztek, de később már nem is törődtem vele.
Aztán jött a zene az életemben. 1960-ban átköltöztünk a Pongrácz útra. Ekkor jött be Magyarországra a beatzene, a Beatles, a Rolling Stones. A szomszédunkban élt egy roma család. A cimbalmos papa vett a fiának egy gitárt. A fiú gitározott, én pedig elkezdtem énekelni. Még ránk is szóltak a lépcsőházban, hogy fejezzük be, de nekem végül is ezzel kezdődött a pályafutásom. A kőbányai Star zenekarban énekeltem először. Apám ekkor elvitt a zeneiskolába, és az erős hangom és a jó hallásom miatt operaénekesnek szánt, de tőlem messze állt ez a dolog. Végül mégis énekeltem rockoperákban. Közülük is a legbüszkébb vagyok az első magyar rockopera szereplésemre az István a királyban, ahol Torda szerepét énekeltem nagy sikerrel.
Játszottam még a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Költő visszatérben, a Zúgjatok harangokban, az Attila, Isten kardjában, az Itt élned, halnod kell-ben, a János a vitézben Gregor Józseffel. Később játszottam a Kopasz kutyában, amit Szomjas György rendezett. Ezen kívül még szerepeltem jó néhány filmben is.
– Miért vetted fel a Bill művésznevet?
– Az egyik barátom adta ezt a nevet, mert a telepen rock számokat énekeltem, és akkoriban népszerű volt köztünk Bill Harry. Valamint egy vadnyugati név volt a Bill. Később a művészvilágban is megmaradt, mert szinte minden zenésznek van beceneve.
– A családod tagjai milyen zenét szeretnek a leginkább?
– Minden féle zenét fogyaszt a családom, de szereti az általam énekelteket is. Egy lányom és egy fiam van. A fiamat úgy hívják, hogy Deák Bill Gyula, tizenkét éves, a Kőbánya SC-ben úszik. Kétszáz méteres pillangóúszásban korosztályos bajnok. Neki már a hivatalos neve a Deák Bill Gyula. Egy versenyen a nézők nagyon kapkodták a fejüket, mikor bemondta a hangosbemondó, Deák Bill Gyula úszik.
– Most áttérnék a kérdéseim témáját tekintve a hajléktalanságra, hiszen a Fedél Nélkül lapnak ez a fő profilja. Van, vagy volt-e kapcsolatod hajléktalan emberrel?
– Az az igazság, hogy nekem nem nagyon volt. Nem ismerem ezt az életet, hála az Istennek, mert nekem a szüleim segítettek mikor bajba kerültem. Azonban szoktam tőlük néha újságot vásárolni. Sajnálom őket nagyon, mert ez nagyon kellemetlen dolog. Hallottam, hogy vannak köztük tanárok és más tanult emberek is. Ki kell mászni valahogy ebből a dologból, és nagyon erősnek kell lenni. Nem egyszerű dolog ez, azt tudom. .
– A környéken sok hajléktalan él az utcán és ebben a kerületben van a legtöbb hajléktalan ellátó intézmény…
– Te is voltál hajléktalan, vagy te újságíró vagy?
– Most is hajléktalan vagyok, ami már tizenöt éve tart, csak én mindig szállón éltem. Szerinted a hajléktalan emberek is kimászhatnak a szörnyű élethelyzetükből, amint ezt te is megtetted?
– Persze, hogy ki lehet jutni minden nehéz helyzetből, habár ez nem könnyű. Kitartás kell hozzá, ami szerencsére nekem megvolt. Nem szabad feladni soha, soha a küzdelmet, én sem adtam fel. Nekem bejött az éneklés, pedig sokszor mondták, hogy nem vagyok színpadképes, nem mehetek a televízióba, mert fél lábam van, és hasonlókat. Nem volt egyszerű dolog. Ki kell tűzni egy jó életcélt, és ki kell tartani mellette. Nekem sem volt könnyű, és nem is mondták meg a szemembe, mi a problémájuk. Nem vettek fel jó néhány zenekarba a hátrányosságom miatt. Egyedül a Hobo Blues Band volt, aki az énekest nézte bennem.
Persze az is egy elég furcsa dolog volt. Elmesélem. Hobo megalakította a zenekarát. Én eljártam és énekelgettem. Tetszett az embereknek. Az Omega zenekar az egyik turnéjára a kezdő Hobo együttesét választotta előzenekarnak. Az ORI engedélyem ugyan már megvolt, de a hivatal mégis azt mondta, hogy nem mehetek a koncertsorozatra. A Hobo ekkor bepipult, és mivel vendégénekesként nem vihetett el, bejelentett a saját együttesébe. Így kerültem én a Hobo Blues Band-be.
– Láttál, vagy vásároltál-e már Fedél Nélkül újságot, mit gondolsz a lapról?
– Igen, szoktam időnként ilyen újságokat vásárolni, de már nem emlékszem mi volt pontosan benne, de azt tudom, hogy tetszett. Elég sajnálatos, hogy így kell élniük embereknek, de ez mindenütt a világban így van.
– Vettél már részt, vagy vennél-e részt hajléktalanokért szervezett rendezvényen?
– Ha szólnak nekem, és ráérek, akkor nagyon szívesen. Azt hiszem még nem vettem részt ilyen rendezvényen, csak a Honvéd utcában, egyszer a városban volt egy koncert.
– Valami a közeljövőről?
– November 20-án lesz egy nagy koncertem, ahol fellép Hobo, Tátrai, Póka, Solti János, vagyis a régi Hobo Blues Band. Sztárvendég lesz Presszer Gábor és Babos Gyula. Október 25-én pedig megjelent az új lemezem, aminek a címe: „A Király meséi”.
Ez van idén, de jövőre is szeretnék valamit produkálni. Remélem, hogy még lesz lemezem. Ez most nagyon jól sikerült. Egy kicsit keményebb lett, mint az eddigiek. Egy kicsit rockosabb lett, tehát rock-blues lett. Sok mondanivalója van. Koltay Gergő írta a szöveget a Kormorán együttesből. Remélem, hogy mindenkinek fog tetszeni. A tavalyi lemezem – a Hatvan csapás – aranylemez lett, most ez platina lemez lesz.
Az új lemezemen van egy olyan nóta, hogy „Kilakoltatás Blues”. Ez egy saját élményemből fakadó dal. Sajnos nem én írom a szövegeket, mert akkor már több lemezem jelenhetett volna meg, de szerencsém van a zenész barátaimmal, akik segítenek. A Kilakoltatás Blues egy megtörtént kilakoltatás története. Valós sztori, mikor az Újhegyen kiköltöztettek egy családot.
Nem is egy van ilyen sajnos Magyarországon. Borzalmas dolgok vannak.
– Nagyon szépen köszönöm az interjút, főként a lemezmegjelenés előtti zenehallgatást.
– Ne viccelj, én örülök.
