541. szám Interjú

A társadalmi párbeszéd útján – Joó Beatris

By

Joó Beatrist a 3H csoport munkája kapcsán ismertem meg, a talpraesett, csupaszív fiatal diáklány azóta kiteljesedett, nagyon remélem, hogy eszméit, világlátását széles körben megismerik, hiszen még szemtelenül fiatal. 2014-ben törekvései komoly elismeréseként elnyerte a Vásáry Tamás ösztöndíjat.

Hol születtél?

Madridban születtem, apukám éppen ott dolgozott karmesterként, ezért születtem Spanyolország fővárosában.

Mennyi ideig éltél ott?

Madridban mindössze egy évet éltem, utána a család Hollandiába költözött, ezután Amerikában éltünk, nyolc éves korom óta élünk itt, Magyarországon.

Mit tanultál?

Alapszakon kommunikáció és médiatudományt tanultam. Ez az alapfokú diplomám és most pedig mester szakon szociálpolitikát tanulok az ELTE-n.

Ez mit takar?

Ez nagyon sok mindent takar, a szociálpolitika egy igen specifikus terület. Lényegében a szociális és gazdasági ágazatok működését tanulmányozzuk, megismerve társadalompolitikai hátterüket, történelmüket. Egy nagyon átfogó tudást ad arról, hogy hogyan lehet társadalmi problémákat felismerni, a problémákra megoldásokat találni és azokat véghezvinni.

Mindezt elméletben el lehet sajátítani, vagy gyakorlat is tartozik hozzá?

Persze, elméletben el lehet ezt sajátítani, de szükséges hozzá a gyakorlat is. Itt a mester szakon ebben a két évben nincsen gyakorlat. A tanulmány valahogy adja magát, hogy az ember gyakorolja is. Igazából, aki szociálpolitikai mesterszakra jön, annak már eleve van gyakorlata, mert volt önkéntes valahol, vagy önkénteskedik jelenleg is valahol, kapcsolatban van a civil szférával. Aki a társadalom működését, szociális ágazatait tanulmányozza, az egyúttal kint van a „terepen” is.

Milyen területeken önkénteskedsz?

Tizenhat éves korom óta önkénteskedem. Jótékonysági gyűjtéseket, rendezvényeket szerveztem eddig. Az első megmozdulásom egy adománygyűjtés volt, amit határon túli magyar gyerekeknek szerveztem, az akkori gimnáziumommal összefogva. Azóta folyamatosan szervezek valami rendezvényt. Mindig barátokkal együtt hozunk össze egy csoportot, aztán szervezkedünk. Volt már jótékonysági gyűjtés, gyermektábor, karácsonyi műsor beteg gyerekeknek, kiállítás stb. A legutóbbi rendezvényemet  2013-ban szerveztem Kapocs néven. Ez egy egy hetes rendezvény volt, ahol ifjúsági kezdeményezéseket mutattam be, illetve különféle hátrányos helyzetű emberek sorsát. Több területre is kitértünk például a hajléktalanság, vagy fogyatékkal élők helyzetére és a velük foglalkozó fiatal önkéntesekre. A környezetvédelemről is szó volt. Tehát nagyon sokrétű, témájú egyhetes rendezvény volt ez.

Ezeknek az ágaknak melyik területét érzed legközelebb magadhoz?

Jelenleg a Közel Hozzánk Alapítványnál önkénteskedem, amit Kovács Orsi hozott létre. Ott a gyermekvédelem és a hajléktalanság van a fókuszban, tehát az otthontalanság. Ez áll hozzám a legközelebb, az otthontalanok helyzete. Legyen szó gyerekről, vagy felnőttről. Így most, a Közel Hozzánk révén a Cseppkő gyermekotthonban önkénteskedem. Nagyon meg tud érinteni az ott töltött idő. De azért nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert valójában mindegyik terület érdekel. Lesz egyébként megint egy rendezvényem szeptemberben, ami szintén egy Kapocs rendezvény lesz, olyan, mint ami 2013-ban, szó lesz a gyermekvédelemről, a hajléktalanságról, tehát az otthontalanság továbbra is téma lesz. De érinteni fogjuk a roma szegregáció témáját is például. Úgyhogy azt tudnám mondani, hogy ezekben a hetekben, hónapokban én az otthontalanság kérdésével, illetve a cigányság helyzetével foglalkozom.

Meg lehet előzni a hajléktalanná válást gyermekkorban, állami gondozott gyerekekkel foglalkozva?

Meg lehet azt az állapotot előzni, hogy gyermekek állami gondozásba kerüljenek.

Nem csak erre gondoltam, hanem arra is, hogy ha már állami gondozásba került a gyerek, igen jó esélye van arra, hogy felnövekedve hajléktalanná válik. Ezt meg lehet előzni? A gyereken kell változtatni, vagy a szociális rendszeren kell változtatni?

Természetesen a szociális rendszeren kell változtatni és semmiképpen nem a gyereken. Ha gyerekkorban bekerül állami gondozásba, az nem a gyerek hibája. Mindenkinek a hibája, csak nem a gyereké. Nagyon sajnálatos és szomorú dolog, hogy a gyerek az, aki a legtöbbet szenved, aki áldozatként kerül bele ebbe a történetbe. Nagyon gyakran áldozatként is kerül ki az állami gondozásból. Most, hogy belelátok ennek a gyermekotthonnak a működésébe, mindennapjaiba, a világába, azt tapasztalom, hogy nagyon egyszerű megoldása lehet ennek a problémának: szeretni kell a gyerekeket. Ennyi. Nem felügyelni kell a gyerekekre, hanem nevelni kell őket. Szeretni kell őket. Tudatosan kell ügyelni arra, hogy mindegyik gyerek, aki bekerül állami gondozásba, az már egy traumán, ha nem több traumán túl van. Az, hogy őt kivették a családból és berakták állami gondozásba, egy ilyen rendszerbe, az már eleve egy trauma. Azt hiszem, ez nagyon sokaknál nem tudatosul, nem tudják kellőképpen felmérni a helyzet súlyosságát. Ahogy mondtam az előbb, az a titok, hogy szeretni kell a gyerekeket. Ha elég időt foglalkoznak velük a nevelőik, akkor jó eséllyel megtanulhatják azt, hogy az utógondozás után merre menjenek az életben. Találkoztam egy roma fiúval, aki most huszonegy éves, már utógondozott az egyik gyermekotthonban. Elmesélte nekem, hogy menynyire szörnyű gyerekkora volt. Mennyire nehezen élte meg, hogy kiemelték őt a családból, hogy az apja nem foglalkozott vele, hogy az anyja alkoholista volt és nem dolgozott. Problémás kapcsolata volt az anyjával is. Magát a cigány identitását is nagyon nehezen élte meg. Viszont azt mondta, nagyon jó nevelői voltak. Igaz, hogy sok nevelő foglalkozott vele, de mindegyikükkel kialakult egy személyes, bensőséges kapcsolat. Úgy tudott a nevelőire felnézni, mint szülőkre, akiket tisztel, akiktől olyan mintákat sajátíthat el, amik őt segítették helytállni a későbbiekben. Szóval igenis meg lehet csinálni. Ha egy halmozottan hátrányos helyzetű roma kisfiú bekerül állami gondozásba, felnőhet úgy, hogy egészséges, érett személyiséggé váljon, annak ellenére, hogy gyerekkorában nagyon sok trauma érte, ezeket a sérelmeket fel tudja dolgozni.
Egyébként is nagyon nehéz a mai világban megtalálni a helyünket. Még nehezebb ez egy olyan fiatalnak, aki nem számíthat a szüleire, akinek nincsenek háttértámaszai.

Mik a terveid?

A szeptemberi rendezvényembe fektetek nagy energiákat, azt tervezem, hogy az ELTE-vel együtt szervezem meg ezt a rendezvényt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatását már elnyertem, de szeretnék egy háttérintézményt a rendezvénynek. Lényegében egy társadalmi párbeszédet fogok kezdeményezni. Kerekasztal-beszélgetéseket és egy kiállítást szervezek, ahol rövidfilmeket is fogok vetíteni. Egy fórumot teremtek a civil szféránk és az állami szférának. Azt látom, hogy nagyon sok civil kezdeményezés van, ugyanakkor ott vannak az állami szervek is. Egy célért küzdenek, ugyanakkor még sincs köztük együttműködés. Remélem, ezen a fórumon nagyon sok kényes témát fognak megvitatni a civilek és a szakpolitikusok. A kiállításon hátrányos helyzetű alkotók művei fognak szerepelni. A rövidfilmek is ezt a három témát dolgozzák fel, tehát a gyermekvédelem, az otthontalanság és a roma kérdés. Erre fogják felhívni a figyelmet. Az a célom, hogy induljunk el a társadalmi párbeszéd útján.

Köszönöm a beszélgetést.

You may also like