468. szám Vers

A pár meg a fa és az ég meg a víz

By


1.
Lekapcs a villanyt s fehér
ernyője csillog egy percet
mielőtt szétfoszlik mint
fénytabletta egy pohárnyi
sötétben Majd fel
a feketés égbe a falak

Csitulnak a szerelem mozdulatai
Halkul a ziháló sóhaj-jajongás édes
mézillata s alszunk csendben bár
legtitkosabb gondolataink összefutnak
mint mikor két szín – kék és
rézvörös – találkozik s egymásba
olvad ahogy egy nebuló festményének
még nedves papírjában
forrnak össze a felek

Sötét és csend De a város közelebb bújt
ez éjen át  Elfojtott ablakokkal
közelebb léptek a házak
Egymáshoz közel tömegben
állva kifejezéstelen arccal
várják hogy felkeljen
a kékes-bíboros
örömmel telt hold

Libegnek az utcákon a
lámpafények – mind
megannyi kobold

2.
az esőben egy fa sétál gyalogol
elrohan mellettünk az özönlő
szürkék közt – küldetése van:
életet gyűjt ki a zuhanó
vízből mint kolibrik a
gyümölcsből s mikor eláll
az eső megáll a fa s csak áll

csendesen nyugodtan a tiszta
éjszakákon várva
akárcsak mi a pillanatra
mikor hópehelyvirágok
bomlanak ki az űrben

áll s kérge alatta az erek az
erő és a lét kever-kavar

lelkek és szók lassabban
mégis mélyen a testek

cseppről cseppre kezd s már
zuhog is az eső a kertben

s aláfestő zene gyanánt a
fák léptei összeforr szájunk
s a csók benne egybeszűrten

2012 április, első díj

You may also like