411. szám Vers

A néma prédikátor

By

Szólni-szólni kellene újból s újból,
feszül a hang, csak magamban kiáltok…
hol bújócskázik a fény erjedő kovásza…?
a bomlott idő üzenetét sem halljátok?
Még fülünkben a régi csizmák dobogása,
mégis csattognak ordas agyarak.
Elmaradt imák buggyannak ajkamra,
feszengnek bennem füstté vált áldozatok…
sírj helyettünk s szólj fülekre emlékezést!
Szólni-szólni kellene újból s újból, mielőtt
tűzből sóhajt a láng kényszerén tekergő vég,
s a fölparázsló Föld krematóriuma,
füstjén cipeli a remény zokogó szavát.
Szólni kellene újból s újból, de minek…?
Átok-süket füleken robbanó a csönd,
elhal a múlt vircsaftba fúlt sóhajtása.

Lennék vakon látó hangján fülekbe-suttogás.
Engedd, hogy múlttal sóhajtón rád kopogjak,
s régi könnyel rajzoljak ráncot homlokodra!

2009. 04. 27.

You may also like