Krumplistészta-szagú délutánokon
A lassan hűlő mosogatóvíz felett,
Mindig szétterjed bennem egy álom,
– mit álom !? – biztos hit,
Hogy másképp is lehet.
Ilyenkor fütyülni kezd a szám egy dallamot,
Palestrina, Lassus, Marenzio, – már nem is tudom,
Még énekkari tagként imádott számot,
Régen szöveggel – most már csak dúdolom.
Felejthető már az egykor szoprán-kettő,
Elsírtam-elittam zengő hangzatom,
Most rosszkor intonálok, s veszem a levegőt is,
Elmosott edények feletti győzelem dalom.
Egy vigaszom van, s emellett kitartok:
Revans ez azoknak, kik unják szárnyalásom:
Befogtam hát a magas művészetet,
S „hasznossá” vált az 1-hangú kánon
