552. szám Interjú

A kék ég és a fekete föld között – Beszélgetés Somló Tamással

By

Rendkívüli izgalommal készültem erre az interjúra. Somló Tamás zsenge korom példaképe volt, mára élő legendává érett. Nemcsak az úgynevezett könnyűzenében, de filmekben is sokat adott a közönségének. Aztán eljött a nagy nap: gutaütésre hajlamosító kánikulával, egy órás várakozással. Az interjú készítése közben úgy éreztem, hogy teljesen lebénult az agyam, képtelen vagyok normális kérdéseket föltenni. Életem nagy lehetőségét simán elbaltázom. Beszélgető társam most is nagyot alakított. Rutinosan kivágta magát a suta kérdésekben rejlő csapdákból. Ezúton is külön köszönöm, Tamás!

Hogy érzi magát ebben a melegben?

Melegem van.

Milyen iskolákat kellett elvégeznie ahhoz, hogy zenész lehessen?

Jártam zeneiskolába. Klasszikus tanulmányokat folytattam, hegedültem. A Práter utcai suliba jártam, a nyolckerben, ahol volt zenei tagozat. Ötödik osztálytól apám átíratott az artistaképző iskolába, (ez a bohócipari technikum) mert volt neki ott egy ismerőse, aki zenét oktatott Heineman Sándornak hívták azzal, hogy majd ő foglalkozik velem. Apám szerette volna, hogy valaki tendenciózusan foglalkozzon velem, mert az előző iskolámban szinte évente váltották egymást a tanáraim. Tulajdonképpen a zene miatt kerültem az artista suliba. Az artista iskola arról szólt, hogy délelőttönként volt a szakmai oktatás, délután a normál suli együtt a balettosokkal. A szakmai rész abból állt, hogy volt akrobatika, zsonglőrködés, szertorma, tánc. Különböző táncokat tanultunk, például karakter tánc, balett. Hozzá tartozott a színész mesterség és a pantomim. Volt egy humán tantárgyunk is, a cirkusztörténet. Ezt tanultuk egyig, akkor volt egy másfél óra szünet, akkor átmentünk a Balett Intézetbe, ami ott volt az Operaházzal szemben és a balettosokkal együtt volt a rendes tanítás, általános iskola, és gimnázium. Ez tizenkét évfolyamos iskola volt, ötödik osztálytól nyolcadikig, négy év gimnázium, plusz két év művészképző. Elég hosszadalmas dolog volt és egész napos elfoglaltságot adott. A zenének köszönhetően belekeveredtem az „artisztikumba”. Lett egy csoportunk, három lány, két fiú, csináltunk két-három produkciót, amivel elkezdtük járni a világot. Zsonglőr akrobatika, zeneszámok… Volt egy triónk, amikor az egyik kolléganőnket dobáltuk a kék ég és a fekete föld között. Kilenc évig artistáskodtam.

Merre járt, mint artista a világban?

Sokfelé jártunk, nagyon érdekes helyeken, többek között a Közel-keleten, Angliában voltunk sokat hála Istennek. Ez nekem azért volt jó, mert akkoriban volt születőben a beat zene. Tulajdonképpen nagyon hasonló a két életmód. A zene is olyan, hogy megtanul az ember egy produkciót a zenekarral, vagy egyedül, és akkor azzal járják a világot. Szállodákban, pályaudvarokon, repülőtereken, koncerttermekben… A cirkusz ugyanez. Ezért is tetszett nekem mind a kettő és nehezen tudtam szétválasztani a dolgokat. Amikor a lányok férjhez mentek, meg elmentek a csoportunkból, akkor azt mondtam, hogy ez a sok befektetett munka a csoportban csak annyi volt, hogy ők kilenc évig bírták, akkor én is elmegyek. Elkezdtem zenélni ismét, mert előtte a suli mellett zenéltem. Visszatértem a zenébe: Atlasz, Omega, Keksz, Non stop, aztán a végén LGT. Ezekben a csapatokban fordultam elő.

Családra volt ideje?

Természetesen. Különböző családi állapotokban léteztem. Amikor artista voltam, akkor csak egyedül voltam az akkori feleségemmel. Ő egész jól bírta. Volt, amikor elutaztunk egy fél évre Dél-Amerikába, jött velem egy fél évre Egyiptomba. Családi életet nehéz volt emellett elképzelni, vagy megcsinálni, de hát utazó életmód volt. Lett egy újabb feleségem, mondhatni özvegyem. Tőle lett egy gyerekem, ő volt az első. Utána lett egy újabb kapcsolatom, abból születtek gyerekek. Összesen négy gyermekem van. Akkortól inkább zenéltem, mert így könnyebb volt a családi kapcsolatokat fönntartani.

Kevesebb utazással járt?
Nem ilyen nagy utazásokkal. Főleg, hogy ilyen belterjes lett a zene. Minden európai országnak kialakult a saját anyanyelvi beat zenéje, beat irodalma és így beszűkült a dolog. A cseh zenekarok otthon népszerűek, a magyarok Magyarországon, minden országnak megvan a maga anyanyelvű zenéje. Sajnos még nem alakult eszperantóvá az angol nyelv. Manapság már nem adnak ki diplomát úgy, hogy nincs hozzá nyelvvizsga. Nagyon nagy hangsúlyt kellene fektetni a nyelvtanulásra már általános iskolás kortól. Akarva, akaratlanul az angol nyelv lesz a világnyelv, a zenében maximálisan. Ha az ember megnézi a híradót, azt látja, minden technikai újdonság angol nyelven terjed a világban. Ha mindenki angol nyelven fog kommunikálni, akkor már nem lesz ilyen belterjes a zene világa sem.

Mi a véleménye a lovakról?

Jó véleménnyel vagyok a lovakról. Mindenféle állatokról jó véleménnyel vagyok, mert ők is ennek a világnak a részei és lakói. Nekem mindig volt kutyám, most is van egy kis állatkert: papagáj, kutyák Az embernek oda kell figyelniük, segíteni kell nekik, mert ők magatehetetlenek, hogy úgy mondjam, ki vannak szolgáltatva.

Volt már olyan helyzetben, hogy úgy érezte nincs tovább, most összeomlik minden?

Amikor válófélben voltam. Kicsit elszürkült a világ körülöttem, mert nem tudtam, mit kellene csinálni, hogyan tovább, mert vége lett a megszokott családi felállásnak. Az ilyen magánéleti világvége mindenkivel előfordul. Világvégét nem érzek, de azt érzem, hogy nem olyan jól mennek a dolgok itt nálunk. Egyre több szegény ember járja az utcákat. Kevés figyelem és segítség jut rájuk. Az emberek el vannak foglalva önmagukkal, mert nekik is nehezebbek a mindennapok. Az a borzasztó, hogy bekerültünk egy nagy „világ-országba”, mint Európa. Mindenki nagy elvárásokkal volt, hogy akkor nálunk is olyan jó lesz, nekünk is olyan fizetésünk meg nyugdíjunk lesz, mint ott náluk. Nem tudom, hány éve vagyunk az unióban, de semmit nem változnak a fizetések. Közben az élet minősége, a mindennapok költsége majdnem annyi, mint Bécsben. Azon gondolkozom, ha bemegyek egy közértbe, hogy a nyugdíjakból hogy lehet ezt kifizetni? Mindenki rá van kényszerítve, hogy egy kicsit ügyeskedjen, meg több dolgot csináljon. Ezt is bevállalja, azt is bevállalja. Attól tartok, hogy el fog zülleni az ország jelleme emiatt. A megalkuvás szintjén sok minden bele fog férni, ami máskor nem fért volna bele… Ez az, ami nagyon zavar. Hallani mindig valami furcsaságról, hogy most erre költenek, most arra költenek… A sportba ömlik a pénz, mintha az egy kiemelt társadalmi létezési forma lenne. Hát nem az. Nem spártai állam vagyunk, hogy mindenkinek kötelező lenne sportoltatni a gyerekét. Akinek kedve van, meg tehetsége, az sportoljon, de ne legyen kényszer. Rendben van, hogy támogatni kell a sportot, de ne vigyék túlzásba, pláne egyes ágazatokban. Ehelyett a lecsúszó rétegeknek, a szegényebbeknek, és sajnos már a középrétegeknek is szüksége volna egy biztonsági szociális hálóra.

Ez kitűnő végszó! Köszönöm a beszélgetést.

You may also like