482. szám Széppróza

A fele királyság

By


Már megint csadorba és zöld ruhába öltözött emberek kísérnek egy csapóajtó felé. Nekem ez már rutin, remélem, nekik is. Megoperálnak. Nem sok esélyt látok a sikerre. Szegények – már megint egy kudarctörténet. De hát miért mentek onkológusnak?!
Hosszú, folyamatos sípszó hallatszik a gépből. Nem szeretem hallani az ilyesmit, gondolom, az orvosok sem.
Az Úr hangja: „Ötvenhét először, másodszor, senki többet harmadszor!”
Megállt a számláló. De miért pont most?
Persze ha a kikiáltó és a licitáló ugyanaz, akkor kevés az esély.
Fehér szakállas, jó karban levő, sok ezer éves alak lép elém.
– Én vagyok az Urad – mondja –, kövess!
– Emberedre találtál – így én.
– Bevégeztetett.
– Várj, egy kicsit, addig olvass el egy újságot.
Beleolvas – háború, gyilkosságok, korrupció, rasszizmus, lopás, csalás – idegesen lecsapja.
– Olvasd csak – te csináltad, egy almáért!
– Bűnhődni kell az engedetlenségért!
Öncélú beetetés volt. Te vagy az Úr, te állítólag mindent tudsz, tehát ezt is tudtad. De haladjunk sorjában. Megteremtetted a Világmindenséget és benne a Földet. Idáig rendben. Lement ez a hét is. Unatkoztál, és csináltál magadnak egy kis színházat. Megteremtetted Ádámot, de láttad rajta, hogy csak teng-leng, unatkozik, ezért kivettél belőle egy oldalbordát, és összeraktad belőle Évikét. Arról most ne beszéljünk, hogy így Ádám lett Éva anyja, ami még mostanában is, a genetikai forradalom idejében, enyhén szólva furcsa.
Aztán cinikus módon, megtartottad az első szocialista választást. „Ádám, válassz magadnak párt.” Ez természetesen egyesélyes volt, mint később annyi minden. Érezted, hogy valami ennivalóra is szükség lenne, így odarittyentettél egy almafát, érett almával. Na meg persze egy kígyót is. Undorító találmány volt. Milyen állat az, amelyik fekve jár? Ráadásul büdös is. Te mit ettél volna meg, a büdös kígyót vagy a mosolygó almát? Naná, hogy az almát.
Ezért aztán megbüntetted a párt, és persze az egész világot. Hogy finoman mondjam, ez cseppnyi aránytévesztésnek tűnik.
Gondolom, jókat mulattál ezen. Aztán Káinnal megöletted Ábelt.
Vigyázz, hogy erre mit mondasz, mert ennek bizonyítására már rendelkezésre áll Mózes írásos vallomása.
– Mindenki tudja, hogy Káin volt – mondja az Úr.
– Igen, de te voltál a felbujtó. És innentől kezdve nincs megállás, gonoszság, kegyetlenség, háborúk, éhínségek sorával gyötörted az emberek életét. Még néha azért tettél egy-egy kísérletet a megújulásra. Ott volt a Noé esete. Csináltál egy özönvizet, és kiirtottad az emberiséget. Rábíztad egy gyarló emberre, hogy minden állatból mentsen meg egy párat az utókornak. Ám a válogatásba itt is hiba csúszott. Valószínűleg a nagy kapkodásban sok olyan párt sikerült a bárkára vinnie, melyek egyneműek voltak. Itt nem segített az oldalbordás projekt, ezért kihaltak.
Nem sorolom tovább. De azért még valamit nem hagyhatok szó nélkül. Elküldted a fiadat, hogy megváltsa az embereket bűneiktől, ezért hagytad meghalni. Na, és változott valami utána?
– Nem, minden maradt a régiben – motyogja az Úr lehajtott fejjel.
– Egy apróságon múlt a gyermeked élete. Ha te nem engeded meg, hogy az emberiség feltalálja a szöget, most élne a fiad, és te játszhatnál az unokáiddal.
És ezek után is háborúk, éhínségek stb. Itt tartunk most. Mehetünk? – kérdem én.
– Hová?
– Hágába, a bíróság elé.
Az Urat a hágai bíróság emberiség elleni bűntetteiért vonta felelősségre. Példás ítélet született: életfogytiglan élet.

A gép egyenletes sípjele ütemes dobogásra vált. Már megint élek. Mázlijuk volt az orvosoknak.
Felöltözöm, és kisétálok a műtőből. Szemben velem egy ismerős, jó karban lévő, sok ezer éves, fehér szakállas alak közeledik.
– Jó napot, uram – szólít meg,
– Jó napot, Uram – köszönök vissza.
Belém karol, elindulunk a kijárat felé, közben halkan beszélgetünk.
– Mi a véleményed arról, hogy a koreaiak atombombát gyártanak?
– Ne haragudj, de most sietek haza Évihez, mert egyedül van Ábellal.
– És a másik gyerek merre jár?
– Mi csak egy gyereket akartunk.
Kisétálunk a kapun, de most már együtt döntünk.

2012 november, harmadik díj

You may also like