Nem állítom, hogy nyugdíjasként hiányzik nekem a munka. A dolgozás rendkívül időigényes elfoglaltság és ahogy öregszem, egyre kevesebb van nekem ebből. De a forró nyári napokon eszembe jutnak apró történetek, a kedves ügyfelek, akik a nappali melegedőbe és a csomagmegőrzőbe jártak/járnak.
Az is egy hőgutára hajlamosító nyári nap volt. Irodánk ajtaja és mindkét ablaka nyitva. Már nem emlékszem, mit próbáltam csatlakoztatni a számítógéphez, mélyen előrehajolva, a melegtől és a hiába való küzdelemtől cékla fejjel, teljesen sikertelenül, amikor belépett egy látogatónk és kezdete volna mondani:
– Szükségem volna egy…
Belefojtom a szót.
– Kis türelmet, ezt bedugom, aztán megoldjuk a gondját.
Nem dugom be. Látogatónk egy darabig nézi a szerencsétlenkedésemet.
– Bedugjam magának? – kérdezi ártatlan arccal.
Belépni készülő kolléganő lemerevedik az ajtóban.
– Dugja, legyen szíves – sóhajtom felegyenesedve.
A kezébe adom a kábelvéget. Most ő görnyed előre és a másodperc tört része alatt csatlakoztatja a kábelt a géphez.
– Lássa meg…
Sikítok.
– Ne húzza ki, ha már végre bent van!
De. Kihúzza.
– Nézze! Itt van neki ez a kis pöcökje. Ha ez van fölfele, akkor tudja bedugni.
Világos. Pöcök fölfele, lehet dugni.
Kolléganő végre bemerészkedik az irodába.
– Mi folyik itt?!
– Technikai továbbképzés – felelem.
Kedves ügyfél közben újból csatlakoztatja a kábelt a géphez.
– Most már mondhatom, mit szeretnék?
Ebben a pillanatban tudatosul bennem, hogy iménti társalgásunk a legkevésbé nem felel meg sem a szakmai követelményeknek, sem az Etikai kódexnek. Hoppá! Ebből lehet, hogy megint írásbeli figyelmeztetés lesz? Nem gond. Az előző fegyelmit is a hulladékgyűjtőben helyeztem végső nyugalomba, a következő sem fog jobban járni. Muszáj röhögnöm. Ügyfelünkre átragad a vidámságom, alig tudja elhabogni, hogy szeretne egy alsógatyát, egy pár zoknit, meg egy pár cipőfűzőt. Mutatja is, hogy ideiglenes megoldásként spárgát fűzött a cipőjébe.
Nem írom fel az óhajokat, a raktár felé lépkedve félhangosan memorizálom a rendelést.
– Gatya, zokni, cipőfűző… gatya, zokni, cipőfűző…
– Csókolom Csilla néni! Nekem maga kell ah…
Közbevágok.
– Jó napot Zoltán úr! Kis türelmet! Öt perc múlva a magáé leszek. Gatya, zokni, cipőfűző…
Juj! Már megint hülyeséget mondtam. De ő kezdte! Ahogy az előbb Lajos úr is. És persze, a hőség is megártott az agyamnak. Most már késő…
– Gatya, zokni, cipőfűző…
