Kortársaim körében szerzett tapasztalataim alapján úgy érzem, már nekem is illenék szapulni a „mai fiatalokat”. Fogalmam sincs, hogyan csinálom, de a jó sorsom igen gyakran hoz össze olyan ifjú hölgyekkel és urakkal, akikről azt gondolom, Lórienből tévedt közénk egy tünde. Márpedig minden józan gondolkodású ember tudja: Lórien a valóságban nem létezik. Vilmányi Benettel folytatott beszélgetésünk után elkezdtem ebben kételkedni.
Mi a legkedvesebb gyerekkori élménye?
Nem számítottam erre a kérdésre. Ami először eszembe jut, az egy olyan focimeccs, amikor jócskán gyerek voltam, tizenkét-, vagy tizenegy éves. Volt egy korosztályos Ferencváros csapat, ami nagyon híres volt arról, hogy nem kaptak ki már nagyon régóta és jöttek hozzánk, én a Goldballban fociztam. Ők négy nullára vezettek, és a végén hat négyre nyertünk. A második félidőben én már nem is voltam pályán, amikor a nagy dolgok történtek. Mégis, ott a pálya széléről, meg a csapattal együtt lélegezve ez akkora élmény volt, hogy ezt a csapatot sikerült megfogni. Mert, ha azon a meccsen nem is teljesítettem én jól, mert nyilvánvalóan azért cseréltek le, az egészben azért részt vettem. Ez nagyon kedves emlék, megmarad ez az életérzés.
Eredetileg futballista pályára készült? Hogy jött akkor a színészet?
Teljesen véletlenül. A Sopsits Árpi bácsi válogatott szereplőket az akkori filmjéhez 2005 környékén és először fizimiskára válogattak gyerekeket, aztán szituációkat kellett játszani, kiderült, hogy valami affinitásom van hozzá. Amikor a filmet leforgattuk, akkor jött, hogy lehet, hogy ehhez tehetségesebb vagyok, mint a focihoz.
Akkor elvégezte a középiskolát…
Ott dráma tagozatra jártam, ami nagy óraszámban foglalkozott színházzal és onnan az egyetemre jelentkeztem, felvettek, azt is elvégeztem. Elkerültem egy nagyon jó, neves színházhoz, a Radnótihoz. Akkoriban kicsit kiábrándult voltam a színházból és én magam jöttem el onnan.
Nem kapott megfelelő szerepeket?
De, nagyon jó szerepeket kaptam. Kis társulat volt, folyton ott voltam, szinte mindenben játszottam, vagy próbáltam. Nekem szükségem van arra, hogy tudjak muníciót gyűjteni, hogy nézzek más előadásokat, járjak koncertre, olvassak. Azt éreztem, hogy erre nincs időm, mert folyamatosan ott kell lenni. Ha jön egy általam nagyon kedvelt külföldi zenekar, arra biztos, hogy nem fogok tudni elmenni, mert játszom, vagy próbálunk éppen. Úgy éreztem, hogy ez bennem befülled.
Beszűkítette?
Igen.
A Radnótiban milyen szerepeket játszott?
Úgy kezdődött a Radnótis pályafutásom, hogy Fehér Balázs, aki ismert engem az egyetemről, kijárta az igazgatóságnál, hogy ez az ismeretlen játssza Dosztojevszkij A játékos című darabjában a főszerepet. Szerintem nagyon logikus lépésként azt mondták, hogy jó, legyen így, de előtte valami kisebbet csináljon itt nálunk. A Téli regében kaptam egy kisebb szerepet, hírnök voltam, meg különböző kis jelenetekben benne voltam.
Az volt az első, a második meg egy főszerep. Az remek volt. Csomós Mari volt a másik főszereplő. Vele a Kakukkfészekben is együtt játszottunk, abban én voltam McMurphy, az is főszerep, az indián volt Csomós Mari. Ez a két szerep nagyon nagy élmény volt, mind a kettő elég keveset ment, tizenhatot, vagy ekörül. Ezek voltak a legnagyobb szerepeim, meg amiket a leginkább kedveltem. Csomi miatt is, akivel aztán elég közel kerültünk egymáshoz a szerepeken keresztül. Nem az volt, hogy ha bánatom volt, azt elmondtam neki, vagy nagyot beszélgettünk, hanem az volt, ha játszottunk, felmentünk a színpadra és elmondtam neki a szövegen keresztül a bánatomat és azt éreztem, hogy ő ezt megérti és arra válaszol. A nyolcvanadik születésnapjára készült egy kiadvány, kértek, hogy abba írjak, írtam is. Nem sokra rá hallottam, hogy meghalt. Nagyon kedves kapcsolatom volt vele a szerepeken keresztül.
Most milyen darabban fog játszani?
Nagyjából egy éve Szerbiában élek. Zentán dolgozom a Zentai Magyar Kamara színházban. Négy futó előadásom van, Ez az első évadom, azt hiszem szeptemberben kezdődött. Kettő darabban szerepet vettem át, Zefírt a Szedjetek szétben, Don Juant a Sok hűhó semmiértben, kettőt meg én próbáltam. Az egyik az Iskola a határon-ban Medve Gábor szerepét játszom, a másik egy gyerek darab, talán inkább családi előadás, az a címe, hogy Hangyabefőtt, abban én vagyok a hangyász. Nagyon magas színvonalon interpretálom az állatias színjátszást:)
Itt a Jurányiban most mit próbál?
A „Begyulladva+ című film, amit már egy jó ideje forgatunk, csak nem volt rá pénz, azt most fogjuk folytatni februárban, arra próbálok. A nehezebb jeleneteket lepróbáljuk, illetve ruhapróba meg sminkpróba zajlik.
Sajnos nem tudtam megnézni ezt a karácsonyos filmet, ami most fut… a „Csendes éj”…
Képzelje, én se tudtam megnézni
Szentendrén lesz még egy előadás, és nem fogok tudni elmenni, borzasztóan sajnálom.
Én már tudom, mikor fogom megnézni, mert Debrecenben a Filmszüreten lesz, oda meghívtak és ott meg tudom nézni majd rendes mozi körülmények között.
Milyen tervei vannak a színházszakmában?
Vannak szakmai terveim, szeretném folytatni a rendezést. Eddig két előadást rendeztem, de az egyiket nem én egyedül, és abban játszottam is, tehát nem egy „klasszikus” rendezés, inkább játszás. Szeretném folytatni és nagyon szeretném megélni rendezői ambícióim kibontakoztatását Zentán. Mivel vannak itt Budapesten is élnek nagyon kedves barátaim és kollégáim, akikkel szívesen dolgoznék, arról se mondtam le, hogy itt is vállaljak feladatot. De konkrét budapesti tervem nincsen.
Akkor remélhetünk Budapesten is. Picit más irány: elhíresült, hogy visszautasított egy díjat. Ez mi is volt konkrétan?
Junior Príma Díjat ítéltek meg nekem és talán nyolcunknak. Azt feltételezem, a szervezőkben olyan kép élt rólam, meg él is, hogy beszólós vagyok, vagy egy kellemetlenkedő. Ami részben igaz, de pont akkor én nem gondoltam semmire, csak érezzük jól magunkat, és ünnepeljük egymást. Szóval, gondolom emiatt, odajött hozzám valaki, akit nem azért nem nevezek meg, mert nem ildomos, vagy ilyesmi, (azt hiszem, megnevezték azóta) hanem egyszerűen nem jut eszembe a neve.
Valószínűleg nem is fontos megjegyezni ezt a nevet.
Odajött és mondta, (nem ilyen konkrétan, hanem kicsit körülírva) hogy nem kéne itt politizálni vagy beszólni itt embereknek, mert vannak itt NER-es arcok, meg nem NER-es arcok, Káel Csaba, meg nem tudom kik, és ezzel nem tennék jót. Úgy éreztem, hogy erre nincs jobb válasz annál, minthogy ezen az áron nem fogadom el a díjat. Egyszerűen azt éreztem, hogy így helyes. Nyilván tudja az ember, ha él egy ideje ebben az országban, hogy nem akar így, egy ilyen országban élni. Azt éreztem, ha azt akarom, hogy ne ilyen országban éljek, hanem egy másmilyenben, akkor a legtöbb, amit tehetek, hogy nem veszem át… Annak, hogy most külföldön élek, ehhez a történethez nincsen semmi köze. Ezt szeretném leszögezni. Szeretem Magyarországot és azt szeretném, ha jó lenne itt élni.
Ezt nagyon sokan szeretnénk.
Igen. Azt éreztem, ha nem fogadom el a díjat, az egyetlen helyes válasz erre. Nem voltam elég szellemes, meg felkészült arra, hogy ezt jól kezeljem. Kicsit gáz volt, hogy visszautasítottam.
Szerintem ez akkorát szólt, hogy megérte.
Egy kicsit bánatos voltam emiatt és nagyon sok megkeresést kaptam utána. Egyéb dolgok miatt nem érdeklődtek ennyire, pedig abban a szívem-lelkem benne volt. Ez meg olyan dolog, amiről úgy gondoltam: így kellett csinálni. Nem éreztem valami nagy tettnek, csupán logikus lépésnek.
Az én logikám szerint is ez volt az egyetlen megoldás.
Örülök, hogy ezt gondolja.
Vagy nem is az egyetlen megoldás, hanem a nekem rokonszenves inkább. Gondolom a közönség jó részének is. Voltak, akik emiatt kellemetlenkedtek?
Igen, voltak. Még édesapámra is hatott, aki még mindig zenél. Ő mondta, hogy a Vilmányi név az nem cseng jól a pályázatokban. Van egy csomó olyan helyzet, amikor ki lehet használni egy ilyen rendszert, és van amikor tök véletlenül csúsznak át dolgok, nehezen, de szerezhető némi pénzügyi támogatás, amivel már lehet kezdeni valamit. Kollégák részéről is volt kellemetlenkedés.
Nem értettek egyet, vagy úgy érezték, rájuk is rossz fényt vet?
Azt hiszem az volt a vád, hogy ezt a hártyavékony, együttműködésnek álcázott dolgot, hogy a NER színházi és filmes emberei és a nem NER színházi és filmes emberei itt egymás mellett ültek, ezt a „hatalmas” barátságot, konszolidációt és együttműködést megtörtem. Hogy ez üdvös legyen valakinek a szemében, ahhoz komoly butaság kell.
Köszönöm szépen a beszélgetést.
szöveg: Ho.Csi.
fotó: Németh Krisztina
