Egy pohár éhgyomor.
Kiilleszkedők ülnek ernyedten a padon,
mindegyiküknél gyulladt és száraz a szem,
vannak, akik csak magukra számíthatnak,
de legtöbben magukra sem.
A vesztettek, a rugalmatlanok,
a hatóságok és szervezetek alanyai,
ahol jövőképet rajzolnak nekik,
miközben a fájdalom, az éhség az mai.
Ők maguk lettek a problémák:
már nem csak apák, férjek, testvérek,
és értik, érzik az önhibát,
a tehetetlenség műanyag palackban:
minden jó, ami bódít,
hisz kilakoltatta őket a világ.
Nincs ebben romantika, se szabadság,
talán remény is alig,
könyv fedél nélkül,
s a betű már nem a lapokban lakik.
A teher, ami nehéz, ami igazán nehéz,
szentségtelen a mindennapok terhe,
ahogy ül a padon a remény,
feszeng és várja a semmit
elhagyatottan, elfehéredve.
