Csak azt a szót ne mondtad volna,
miatta ittam bort a nyugtatóra,
miatta halok meg naponta százszor,
megyek a semmibe legyen az bárhol.
Bevallom azóta félek élni,
a miértet csak a szemem kérdi,
szívem nem tudja mert kitéptem,
helyette álmaim hajszolják vérem.
Azóta reggelente úgy kelek,
akár a kapualjban rejtett kisgyerek,
fel-felsírva hátha rátalálnak,
pedig még nem értheti mi az ami fájhat.
Én értem, nem vagy, és én sem vagyok,
azóta deresre verték hajam a hajnalok,
most sincs semmim, pár cigi, egy üveg bor,
és te, könnyem sójából faragott hideg szobor.
2025 június, első díj
