Reggel még ragyogóan üdvözölte a Nap a világot.
Egész alkonyatig apró bárányfelhőkkel kacérkodott. A szél is csak simogatott. Az emberek kezdték elhinni, hogy végre nem kell még így április végén nyakig gombolt kabátban mászkálni a süvítő szélben. Nagy volt a kihívás, és estére a Nap a fáradság jeleként vastag felhőt húzott a nyugati égre. A Napból nem is látszott semmi.
Eddig tartott…– mondták az emberek.
Ám akkor egy aprócska nyílás keletkezett a zord felhőtömbön. Lentről csak akkora, mint a tenyerem. Csak derengél, de nőni, növekedni kezdett, és elővillanta nap utolsó sugarai között a távoli égbolt egy darabkája. A szélén narancsos, rózsaszínes felhőkeretben a ragyogó alkonyati nap sugara, olyan volt, mint a reménység! Közben az égbolt is kitisztult, és a kitáguló térben egy repülő óvatoskodott be, kondenzcsíkot húzva maga után.
Nem egy idegen, embertől származó szerkezet, hanem úgy, mint egy ígéret!
– Nézd! Holnap is lesz Nap!
