Rendezgetem a fiókomat,
– már szétfeszíti a sok kacat…
Pezsgősdugó… A drót még rajta,
de lekopott már az ünnep-pillanat.
Spárga, feltekerve – minek volt börtöne?
Kötegnyi levélnek szabott teret.
Csutka radír… a visszavont szavakból
Lehetne írni újabb verseket?
Egy gyertyacsonk… Tán fél centi csak.
Lángja – emlékszem – könnyekben tükrözött,
mikor leveleim spárgával átkötve
átadtad két pohár gyöngyös pezsgő között…
Most meggyújtom. Egy percre régi a láng,
– fülemben koppannak újra a szavak.
Gyertyafény-jelenbe törve mondataid
ütnek, és újra csak könnyet fakasztanak.
…A kanóc még lobbant néhány kicsit,
majd önmaga viasz-tavába fúlt.
A gyertyából végül semmi nem maradt.
Lezárult a múlt.
