végigmentem a Szent Mihály útján,
épp’ keresztül osont rajta az Ősz,
még nem volt est, csak késő délután,
mely köddé kente a kanálisgőzt.
tudom, Pesten minden más ilyenkor,
penészes csend a kapualjakban,
toporog a körúti platánsor
zöld-sárga falevél bakancsokban.
de hiába az Ősz tivornyája,
ha a szívemnek Pest a buja Nyár,
az égre szűk még az éj kabátja,
reccsen, s szétrebben ezer gombmadár
majd lehullnak, rá a víztükörre,
apró fények szeplőzik a Dunát.
amott egy párizsi szajha körme
véresre tépte az alkony homlokát.
