Az aluljáróban olyan feszültség vibrált a levegőben, amit még azok is érzékeltek, akik a lépcsők felé igyekeztek. Meg is torpantak egy pillanatra, körülnéztek, hol és mi lehet ennek a vibrálásnak a forrása. Mintha valami robbanni, kirobbanni készülne. Voltak, akik továbbmentek, még többen azok, akik kíváncsian várakoztak, milyen esemény következik be néhány másodpercen belül.
Mimi és Viktória farkasszemet néztek egymással egyelőre szavak nélkül. Ez okozta a körbecikázó feszültségáramlást. Mimi, az özvegy cigányasszony, és Viktória a fiatal rendőrnő. Mimi fekete hajú barna bőrű, Viktória szőke, és rózsaszínes-fehér árnyalatú a bőre. Mimi ül, felnéz az előtte álló Viktóriára. Mimi ideges, és reszket, mert fél, hogy elveszik tőle az áruját. Viktória magabiztos, de ő is feszült, mert fél, hogy nem kap tőle egy kis mellékest.
Mimi férje nyolc hónapja halt meg autóbalesetben, két árvát hagyott maga után A fiúk gimnazisták, kamaszok. Ugyan rossz társaságba nem keveredtek, nem jártak el otthonról, barátaikkal, osztálytársaikkal náluk tanyáztak, muzsikáltak, gyakoroltak, erre gondosan ügyelt az apjuk is, anyjuk is. Mégis most lett volna a legnagyobb szükségük az apa irányítására a férfivá érés folyamatában. A temetés hatalmas összegbe került az ő szerény anyagi helyzetükhöz képest, nagyobb gondot jelentett azonban a mindennapi megélhetés, az iskoláztatás, a rezsifizetés. Mimi életében nem dolgozott, amint elvégezte a konzervatóriumot, rögtön férjhez ment, majd a fiaival otthon maradt, hogy ne kelljen délután is az óvodában lenniük, iskolásként pedig a napköziben. Hároméves korukban kezdték őket tanítani, apjuk hegedűre, anyjuk zongorára. Aztán a szolfézs és zeneórák mind a kettőnek, a hét minden napján vinni kellett őket. Csak úgy lehetett megoldani, ha Mimi egész életét nekik szenteli. A temetés után Mimi a család összes aranyát zálogba tette, oda is veszett, mert nem volt miből kiváltani. Egy pár darab zsolnai porcelánt, meg néhány kristályvázát – még az esküvőjükre kapták –, és egy ónémet tálalószekrényt is pénzzé tett. Már semmit sem talált, amit eladhatott volna, kénytelen volt munka után nézni, de hiába kísérletezett, sehová nem vették fel, még takarítani sem, ahhoz túlképzett volt, máshol meg a származása volt az akadály. A férje és saját szülei, a testvérek is támogatták őket, de a végtelenségig nekik sem ment. Mimi egyszer álmában paradicsomot árult az aluljáróban: „Egy csomag paradicsom egy százas!” – így kínálta az áruját. Felébredve megköszönte az Úrnak az útmutatást. A nagybanin vásárolt be.
Viktória is álmodott aznap éjjel. A görög tengerparton luxus szállodában nyaralt egy gazdag férfival. Dőlt a whisky, a koktél, és még gyémántgyűrűt is kapott. Szomorúan ébredt boldog álmából albérlete mostoha valóságára. A kopott bútorok a korai szocializmus, a proletárok lakberendezési egyen divatját idézik. A falakra évtizedek pora rakódott, szőnyeg és függöny nélkül olyan sivár az egész lakás, hogy az embernek az élettől is elmegy a kedve. De nem Viktóriának!
– Győzelemre születtem – mondta ki hangosan gondolatát fogmosás közben. A kis faluban senki mást nem hívtak Viktóriának, talán nem is hallottak róla. A lányoknak Mária, Éva, Katalin, Anna és Erzsébet volt a szokásos névadás. Hangzatos neve ellenére nem volt valami jó tanuló, de a közepes szintet elérte. Anyja persze a jelesnek örült volna, mondta is az osztályfőnökének, hogy aggasztja a sok hármas, mire a tanárnő azt válaszolta, hogy „ne törődjön vele anyuka, Viktória a szépségéből is meg fog élni.” Ezt a bűvös mondatot sokszor elismételte fennhangon magának, nehogy megfeledkezzen az életcéljáról.
Valóban, a félig megvakult tükör itt-ott takarta ugyan alakját, de takaros kis hölgyet mutatott, magas, vékony, manöken alkat, s az átlagosnál talán szebb arc, nagy kék szem tekintett vissza rá. Az érettségi után mindenképpen Pestre akart költözni, hogy megvalósítsa magát. Celeb akart lenni, olyan, akinek a magánéletéről rendszeresen tudósítanak, bulvár lapok címlapján, televízióban szerepel, és a közönség rajong érte. Úgy gondolta, ha egy híres emberrel kerül szerelmi kapcsolatba, általa ő is híres és gazdag lehet. Az ilyen módon ismertté lett hölgyek lettek a személyes példaképei, folyton ők lebegtek a szeme előtt.
Egy távoli ismerősük által a fővárosi rendőrséghez került. A kapitányságon sok magas rangú ember megfordult, ha alkalma nyílt rá, kacérkodott is velük, halvány sikerrel. Felsülését igazán az egyenruhájának tulajdonította, mert nem emelte ki hosszú combját, darázsderekát és a sapka is előnytelenül állt neki.
Szeretett volna először is jobb albérletbe kerülni, de a fizetéséből csak erre a lelakott odúra futotta. Ha a szülei házában jobbak lettek volna a körülmények, talán könnyebben viseli a mostani sivár állapotot. De otthon is szegénység uralkodott, egyedül nevelte az anyja két testvérével. Az egyik öccse súlyosan fogyatékosan született, akkor hagyta el őket az apjuk. Nem akart részt vállalni abból a lelki teherből, ami egy ilyen gyerek születésével jár. Anyjának minden reménysége Viktóriában volt, aki felnőve majd kimenti őket a nyomorúságukból. Ennek az érzelmi zsarolásnak a lelki terhét is hordozni kellett a fiatal lánynak. Gyorstalpaló tanfolyam után utcai járőrnek osztották be. Ekképpen jutott mellékes jövedelemhez, gyűjtögetett, takarékoskodott. Szabadidejében sóváran nézte a kirakatokban a márkás ékszereket, a Luis Vuitton táskákat, a Chanel, és Gucci ruhákat, bundákat, cipőket, parfümöket és kozmetikumokat.
„Hozzám ezek illenek, ugye anya, nekem ezek járnak, mert én különleges vagyok” – Gondolatban ekképp biztatgatta a magát.
Szolgálatban az aluljárókban cirkált szívesen. A cigányasszonyok mindig adtak neki egy kis kenőpénzt, hogy ne zavarja el őket. „Öt darab paprika egy százas” vagy „Egy csokor rózsa csak egy százas” – kínálták a portékáikat, mikor mit árultak engedély nélkül. Kedves volt a fülének ez kiabálás, pár ötezer forint becsúszott a zsebébe aznap, annyival is közelebb került a céljához. Nívós lakásban élni, amiben fogadhatná kiszemeltjeit. Azt a látszatot kelteni, hogy nem a pénzre hajt, mert neki is van elegendő. A vonzás törvényét is alaposan tanulmányozta, egyszóval mindent elkövetett, hogy megvalósuljon gyermekkori álma.
Hamarosan név szerint ismerte az aluljáró cigány asszonyait, olykor szóba is állt velük, persze hatalmának és felsőbbrendűségének teljes tudatában lekezelően, tegezve őket anélkül, hogy azok visszategezték volna. Fel sem tűnt neki ez a visszásság.
Ezen a napon egy számára ismeretlen fiatalasszony jelent meg az aluljáróban, Mimi. Egy dobozról nejlonzacskóba adagolt paradicsomokat árult. Nem kiáltozott, ahogy álmában, a gátlásai még nem szabadultak fel a számára idegen helyzetben.
Viktória Mimi elé állt, és szigorúan, számon kérően nézett rá. Csak percek múlva kérte az árusításra szóló jogosítványát, tudván tudva, hogy nincs neki. Várta a szokásos csúszópénzt. Mimi nem ismerte az itteni rendet, de ha tudott volna róla, akkor sem lett volna mit adnia, mert az utolsó fillérét is a paradicsomokra költötte. Farkasszemet néztek hosszan. Viktória elunva a várakozást, dúvadként esett neki a paradicsomoknak. Jó nagyokat sózott a gumibotjával rájuk. Mimi sírva próbálta lefogni, de azzal csak azt érte el, hogy Viktória még nagyobb haragra gerjedt. Most már nem csak a paradicsomot püfölte, hanem Mimit is: akkorát vágott a fejére, hogy az nyomban ájultan rogyott össze.
Na, de ekkor a paradicsomokból nagy szakállú emberkék keltek életre. A paradicsom manók lehettek vagy ezren, tán még többen is. Földre teperték a rendőrnőt, a hasán, az arcán, a mellén, a lábán, a karján, ugráltak, meg sem bírt moccanni.
Mimit a mentő, Viktóriát a kollégái vitték el.
Az aluljáró népe jól sejtette, hogy itt nem mindennapi eseménynek lehetnek szemtanúi, de számukra itt véget is ért a történet.
Viktória és Mimi élete azonban tovább folytatódott.
Néhány hónap múlva a rendőrnő feketére festett hajjal ugyanabban az aluljáróban a cigányasszonyokkal versengve, hangos szóval árulta portékáját: „Öt darab paprika egy százas, öt darab paprika egy százas!”
Mimit a manók élete végéig szolgálták és olyan gazdag lett, amilyenről Viktória álmodott.
A szőke és előkelő Mimi útja egy alkalommal az aluljárón keresztül vezetett. Megesett a szíve Viktórián, egyébként is hálás volt neki a sorsa jobbrafordulásáért. Egy csomag paprikát vett tőle. Lehúzott az ujjáról három gyémántgyűrűt, egy köszönömmel a rendőrnő kezébe nyomta a pénzzel együtt, és tovább sietett.
