Magdika már megint jót beszélgetett a könyvtáros Sára nénivel. Nem az irodalomról beszélgettek vagy a könyvekről, hanem inkább a politikáról, hétköznapi dolgokról s gondokról.
– Az én fiam számítógépes szakember – mondta Sára – nem érdeklik a könyvek.
– Az én fiamnak meg novellái jelennek meg sorozatban! – mondta Magdika
– Igen, tudom!
– Falja a könyveket!
– Hát azt látom!
– Most például a francia irodalmat vette célkeresztbe!
– Stendhal valóban nagy író volt! – mondta Sára
A könyvtáros elgondolkodott.
– De miért mindig csak maga váltja ki a könyveket?
– Nehogy azt higgye, hogy olyan otthonülő ő, csak egyszerűen könyvtárba nem szeret járni.
– Hány éves a maga fia?
– Harmincegy.
– Az szép kor. A legszebb. De hogy író legyen, s könyvtárba sose járjon..?
– Legközelebb őt hívom el.
– Szívesen látnám.
– Jó, legközelebb elhívom!
– Nagyon kíváncsi vagyok rá. Hogy hívják?
– Szabó Mártonnak. Majd mondom neki, hogy novellákat is hozzon magával.
Pár perc múlva elbúcsúztak. Márton ahogy otthon megkapta a könyveket, máris bújni kezdte. De Magdika utána rohant.
– Mondani akarok valamit!
– Mit?
– Csak egy öt percet beszélgettem a könyvtárossal és nagyon szívesen látna téged, meg néhány írásodat.
Márton zavartan bólogatott.
– Jó, legközelebb én megyek el…
Három hét sem telt belé s Márton felrakodva szatyrában a könyvekkel indult a városi könyvtárba. Ahogy megérkezik, máris találkozik Sárával, a fő könyvtáros nővel.
– Visszahoztam a Stendhalt!
– Hát most mit visz ki, kedves Márton?
Márton meglepődött ezen a kedves kifejezésen. Gondolkodott aztán így szólt: a fasizmusról szeretnék könyveket kivinni. A könyvtáros teljesen meglepődött.
– Fasizmus?
– Igen – mondta ridegen Márton.
– Ezt nem gondoltam volna magáról!
Márton nevetett.
– Nem azért mert fasiszta vagyok, hanem mert tisztán akarom látni a német népet. Ami ott a harmincas, negyvenes években történt.
– Értem.
– Arról akarok meggyőződni, hogy a német kultúrának szerintem semmi köze a fasizmushoz.
– Hát igen. Meglehet. Bár ehhez németnek kellene lenni.
– Ez is igaz. De én a nácik miatt Wagnert és Goethét nem fogom utálni.
– Wagner… Wagner… Túl fiatal maga ehhez…
– Vagy mégse?
A könyvtáros nő három vastag könyvet hozott.
– Ebből mindent megtud erről az emberpusztító ideológiáról.
– Remélem. Ja, és itt vannak az én novelláim. Olvassa csak el. Majd ha legközelebb jövök, visszaviszem, oké?
– Persze.
Márton fogta a könyveket s elköszönt. Sára meg elkezdte a folyóiratokat olvasni. Meglepődött. Milyen jól tud fogalmazni ez a Márton – gondolta. A novellákból éppenséggel azt látta, hogy ez a fiatalember ki nem állhatja, gyűlöli a fasizmust.
– Hát persze! – mondta magában Sára – Értem miért kíváncsi erre az eszmére…
