A poros úton ballag egy szekér hazafelé. Vörös tengerben süllyed el a Nap. A kerítéssé váló árnyak állják körbe az estikeillatú kert kora esti meséjét. Kellemes, hűs szellő szalad végig a kertek alján. Denevérek indulnak el vadászni. A vacsoracsillag már kiakasztotta az est szekerére a lámpást. Neszek indulnak el a fák között, zúgva repülnek a cserebogarak a szénaillatú kaszáló felett. Összezárt szirommal szundikál már az árok partján a kikerics. puhán szárnyal a bagoly a szabad mezők felé. Az est megágyaz az éjszakának, a nádas lakói elcsendesednek. A csend szőnyeget terít az álmok kertjében. A kerekképű Holdat körbeállják az éjszaka lámpásait tartó csillagok. Az éjszaka folyosóján gémek vonulnak, és szólítgatják egymást. Muskátlis kisablakok hallgatják a késői harangszót, amely lágyan omlik szét az Idő kertjében. Nehéz kalászok ringatják a határban az aratásra gondoló búzaszemeket. Halkan játszik az éjszaka az álmok hárfáján a nyár pipaccsal és szarkalábbal színezett kertjében.
Az éjszakai szellő lágyan érinti meg a fákat és a bokrokat. Széthinti a kis kápolna örök békét hirdető üzenetét a sírok között. Álmokká vált emlékeket terel, megszépítve a múlt fakuló színeit. A temető melletti vadvirágos rétről beszalad a szellő a ritkás erdő fái közé, ahol szentjánosbogarak világítják meg a bodzavirág-illatú gyalogutakat.
Ballag a nyári éjszaka a harmatos csendben. Újra megkondul a harang, és a születő hajnal már ott kopogtat a kertek alján.
