Hagyj hát magamra bánat,
túl sokáig időztél nálam,
hívatlan vendégként
nyitottad rám az ajtót-
– még csak nem is kopogtál.
Átadom helyed az örömnek,
imáimmal marasztalom szívemben;
minden nap megterítve neki,
legfinomabb damasztommal asztalomon,
a hit, a remény és a szeretet gyertyavilágánál,
áldással, békességgel, hálával bőségesen.
Menj most keserűség, eredj minél messzebb,
még meg kell tisztítsam házamat,
hiszen, kit oly nagyon várok,
maga a Krisztus.