öltözz kéjjel-tákolt szerelembe
amíg a sötét esték összeérnek
fél marék tisztelet a kezembe
– és gyászos virágai a télnek
emberfejem vétkeidre hajtom
mert küzdeni nem tudok csak hinni
sosem volt szemérmes az arcom
csak képzeletben tudlak téged szidni
villámaid szólítgatják sorsom
zengő sivatag amit ma is féltek
rátelepült de elbírja a csontom
szemfényvesztésről később beszélek
a vad szerelemnek vége nincsen
ajzott éjszakában lettem gazdag
hol tüzet fogott száraz kincsem
– és tüskéit nevelem a gaznak
belefekszem a semmi tengerébe
ahol mécsvilág virágzás verem
mert én vagyok a gének felelőse
és szóbeszéd gyalázza tengerem
a szerelem zsivány módra házal
– új forrást szomszédol a lélek
csak a forma terjedése rád vall
mint ki régről itt maradt végleg
