„…s a bomolt nők vad visítása lantmuzsikát elnyom;
ki se hallgat már a dalosra…”
(Ovidiusz – Átváltozások)
V.
Éveket tanultál egyetemen:
hiába mind – semmit sem adott hozzád,
vakon élsz… – megdöglesz gyerekesen.
Végre megkaptam lapos lelked zsoldját:
fagyosan érint a szenvedésem,
semmit mond neked a szenvedélyem,
nyaljad, nyeljed csak ártány férjed mocskát!
Rab vagy! Sosem volt részed a szabadság!
Tengődsz saját börtönödbe zárva,
nem érinthet meg egy költő lángja:
megbilincsel, fojtogat a makacsság!
Nem vagy több, se más csak egy közember!
Segged hájfej, zsírdisznó férjed hágja,
s fajtalankodik forró öleddel!
