– Képzeld, Mariska, megkerült a Nudli.
– Hogyhogy megkerült, mi az, hogy megkerült, talán el volt veszve?!
– De el ám, bizony. Tudod, úgy három hete az a rövid agyú menyem kivitte az unokámat meg a szomszédék kislányát a Kamaraerdőbe sétálni, rügyező fákat nézegetni, és hóvirágot keresni. Nudli is velük volt. Legalábbis kezdetben. Aztán az a bohókás kis kutya egyszer csak eltűnt, valahova elcsavargott. Bözsi mindenesetre ezt állította. Orsika, az én drága csillagom, aranyvirágszálam, csak itthon vette észbe, hogy nincs meg a Nudli. Szörnyen elkeseredett, zokogott, rítt keservesen.
– Hááát, Terikém, én ezt sehogy sem tudom megérteni. Hogy a fenébe lehet elveszíteni egy kutyust! Talán a ti Bözsikétek is telefonfüggő? Állandóan a telcsijét bökdösi?
– Sajnos igen. Már legalább ezerszer odaégette a vacsorát, mert nem a kajára, hanem a telefonra figyelt. Nem is engedem többé főzni, kitiltottam a konyhából. Holt ziher, hogy még ott, az erdőben is butította őt az a fránya okos telefon, ezért veszett el szegény Nudli.
– De most megkerült, úgy-e?
– Szerencsére, igen.
– Hazatalált?
– Á, nem. A fiam csinált egy hirdetést száz példányban, rajta a Nudliról készült kép, meg, hogy ötéves kis gazdája sóvárogva várja haza, satöbbi, és kiragasztgatta a kerület forgalmas helyein. Tegnap aztán felhívott bennünket egy pasas. Ő hozta vissza.
– Na, hál istennek. Látod, vannak még rendes emberek a világon.
– Pénzért néha még rendeseknek is hajlandóak lenni az emberek.
– Pénzért, mi az, hogy pénzért?
– Elmondom. Tegnap felhívott bennünket egy kedves férfihang, közölte, nála van a mi kutyusunk, szívesen elhozza, ha megmondjuk, hol lakunk. Megmondtuk. És vártuk. Az a bolond menyem ötezer forintot szánt neki. De sikerült lebeszélnem róla, mondván, egy kétezres is bőven elég. Csengettek, mi Bözsivel kimentünk a kertkapuhoz. Jóvágású fiatal férfi hozta vissza Nudlit. A menyem odaadta neki a kétezer forintot. Köszönöm, mondta a srác, és elővett egy vaskos borítékot. „Tudják, hölgyeim, én tisztességes szegény ember vagyok, ebben a borítékban összegyűjtöttem a számlákat arról, amit Nudlira költöttem, arra kérem önöket, térítsék meg a kiadásaimat, akkor visszaadom a kutyát.”
– Nahát! És mekkora volt az az ominózus összeg?
– Csekély harminckétezer-háromszázhetven forint.
– Szent Habakuk! Hihetetlen. Hogy a francba jött össze ekkora összeg?
– Kutyakaja, kutyakozmetikus, kutyapszihológus. Mert Nudli vonyított az első napokban, bánatában. Doktor Kutyaházy Kis Károly gyógyította meg húszezer kemény magyar forintért. Számlát is adott róla. Mutatta az a jó kiállású fiatalember, a becsületes kutya megtaláló.
– Én nem fizettem volna neki egy fillért sem.
– Muszáj volt, mert kiszaladt a házból Orsika, rohant Nudlihoz. Megszakadt volna a szíve, ha nem kapja vissza.
