Elindul a vonat a Déliből,
szuszog a talicska-karaván.
Felülről olyan lehet,
mintha a sliccét húzná le a Tabán.
Nem kattog, susog inkább,
refluxos alagútba siet,
eltűnik mögötte a város,
ahogy a folyó nyelte homoksziget.
Sorsokat hoz-visz,
mint Kharon révész ladikja,
a vezeték szürkéjét időnként
megnyalja egy szikra.
Ülök a vonaton,
találgatom kifélék, meddig mennek,
nézem az arcukat, ahogy
önmagukba belesüppednek.
Biatorbágy, húsz perc szociológia,
ennyi az idő a Déliből,
a tüzet próbálom meglátni
széthullott pernyéiből.
