A Fekete Erdőben több vadállat és szelíd állat tanyázott és élte életét, addig, míg egy hím oroszlán nagy sörénnyel és gonoszságával az erdő közepén lévő tisztáson el nem ordította magát:
– Állatok! Ezentúl én uralkodom, ha tetszik, ha nem! Mindenki köteles parancsaimnak engedelmeskedni, aki ezt nem teszi, leharapom a fejét és megeszem vacsorára!
Az erdő lakói, félénkek és nem félénkek döbbenten tekintettek egymásra. Azt mondta a vaddisznó:
– Gyerekek, jobb lesz, ha engedelmeskedünk, nem akarok ennek a hülye zsarnoknak a vacsorája lenni, még szükség van a fejemre egy ideig!
Az erdőlakók mit tudtak tenni, elfogadták az oroszlán királyi hajlamait, és fejet hajtottak előtte.
A három elefánt egyike hangos trombitálásba kezdett annak jeléül, hogy az értekezlet véget ért, tudniillik ebédidő ígérkezett, és az állatok szerettek enni, mint a jó étvágyú emberek, amit a finom trópusi levegő még fokozott. Az erdő közepén átfolyó kristálytiszta patakból öblítette le mindenki az étkét.
Volt a Fekete Erdőben minden. Még banánfák is, a majmok gyülekezete vidáman dobálta le a gyümölcsöket fák aljába, mindenki vehetett magának, hiszen demokrácia volt.
Azonban fekete felhők gyülekeztek az állatok lelkében, gyorspostával, amit az egyik kenguru vállalt, titkos leveleket vittek széjjel, („Jószagú Úristen, a királyuk a hatalomtól duzzadóan kegyetlen és zsarnok, meg ne neszelje!”)
A leveleket elolvasván az Erdő lakói tudomásul vették, hogy nagy titokban, amikor az oroszlán három napra Párizsba megy a Champs-Élysées-re, gyűlést hívnak össze.
Így is történt. Megvárták, míg gyűlölt királyuk felszáll robogójára, és eltűnik a magas hegyek egyikében, és igyekeztek a Fekete Erdő legnagyobb tisztására, hogy forradalmat kiáltsanak ki, és szembe forduljanak az Oroszlán Királyukkal.
Mikor már mind a háromszáz polgár ott volt, számokat és cédulákat osztottak ki, és azokat kitöltve mindenki szavazhatott, az egyik orrszarvúnál elhelyezett ládába dobva, hogy „Akarjátok- e a zsarnokságot, vagy nem ?”
Egyértelműen kellett válaszolni.
Az állatok egyöntetűen IGENNEL voksoltak, ezzel a jelszóval: „Le a zsarnokoskodó Oroszlán Királlyal”, aki önhatalmúlag kiáltotta ki magát főnöknek, és mindenki élesíteni kezdte fegyverét, kinek mi volt.
A zsiráfok tornáztatták a nyakukat, hogy még erősebbek és magasabbak legyenek, ennek érdekében az állatok még futóversenyt is tartottak, természetesen maratonit, abból állt, hogy ezerszer körbe kellett futni hazájukat, a Fekete Erdőt. A pókok, a mérgestől kezdve a szelídig pókháló kerítéseket fontak és villogó szemű szentjánosbogarak helyezkedtek el egymástól 20 méter távolságra éjszakára. A legügyesebbek ásni kezdték a vermet, ha az Oroszlán visszatér oda, bepotyogjon. Már kétszáz méter mélységnél tartottak a harmadik nap estéjén, amikor a hegyek felől nagy berregés hallatszott. Az Oroszlán Király napszemüvegében észre sem vette a kerítést meg a mély vermet, és potty! Belezuhant. Az erdő lakói, akik egy-egy fa mögé bújtak, örömujjongásban törtek ki, és elhatározták, hogy akasztás helyett, mert azért ők nagyon szelídek voltak, hagyják az Oroszlánt éhen veszni. Időnként azért egy vödör vizet leengedtek kötélen, mert állatbarátok voltak, csak azt a fránya kiskirályukat meg akarták nevelni.
Telt múlt az idő, eközben szakszervezeteket szerveztek, minden állatcsoportban. Így jött létre 33 szakszervezet, természetesen tagkönyvvel és egy-egy pecséttel, névvel ellátva. Tagdíj nem volt, a kis könyveket ingyen adták a Fekete Erdő írószer boltjában, mert itt már fontos dolgokról volt szó!
Éjszakánként felhangzott a gyűlölt Oroszlán ordítása, ami egyre gyengült, mert bizony az állatunknak a „C” vitamin-hiánytól kihulltak erős fogai és jól le is fogyott.
Galambpostán levelet fogalmaztak meg, és egy fehér galamb vállalta annak kézbesítését. Ez állt a levélben: „Ide figyelj te erős Oroszlán, aki önhatalmúlag kiáltottad ki magad Királyunknak, azonnal csöndesedjél, add meg magad és örökre eltűnsz a Fekete Erdőből!!! Ha nem, megláthatod a következményeit és a túlvilágot, ahol hamarosan Belzebúb üstjében fogsz rotyogni, mert lepaktáltunk Szent Péterrel, hogy ne engedjen be az Istenért a Mennyországba”
Mind a háromszázan aláírták a kiáltványt, de érdekes módon nem dobtak le LITTLE BOY-t, egyet-kettőt, mert az embereknél okosabbak voltak.
Az Oroszlán elsírta magát, és mobilján keresztül megadta magát. Soha többé erőszakot, egyezett bele, ennek fejében liánból font erős kötelet engedtek le a mélybe és kihúzták onnan a szemétláda oroszlánt. Az felmarkolva egy köteg banánt, a hátsó csomagtartójára dobta, és örökre búcsút mondott a Fekete Erdőnek, a volt háromszáz „alattvalójának” és sipircre vette a dolgot.
Mindenki ünnepelt, hogy forradalom és fegyverek nélkül megszűnt országukban a zsarnokság, a kényúr mehetett a Fenébe!
Az idősebb lakók 100 forint utalványt is kaptak a nyugdíjukkal együtt a postásuktól az egyik kengurutól, amin a cukrászdában megehettek fejenként 3 gombóc fagylaltot, tetszés szerint.
Így védték meg szabadságukat és demokráciájukat a Fekete Erdő bátor és hős lakói, a birodalmunkat ami még 1000 évig fennállt, mert ők örök életűek voltak az emberekkel ellentétben. „Éljen a szabadság, éljen a haza, menjetek haza!” – kiáltoztak.
Elcsendesedett a rémuralomból erdőjük, boldogság és vidámság ereszkedett picinyke birodalmunkra.
