741. szám Beszámoló

„Belekeveredtünk ebbe a csodahelyzetbe”

By

2021 áprilisában indítottuk el a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) támogatásával a Menhely Alapítvány Elsőként Lakhatás programját. A 2023 nyaráig megvalósuló projektünk keretében 15, közterületen élő ember lakhatását tudjuk támogatni. 

 

Az Elsőként Lakhatás egy Észak-Amerikában és Európa-szerte egyre nagyobb teret hódító modell a tartósan közterületen élő összetett szükségletű hajléktalan emberek hatékony társadalmi integrációjára. A szemlélet lényege, hogy az utcáról közvetlenül bérlakásba juttatja a hajléktalan embert, és az egyéni esetkezelést, egyéb támogató szolgáltatásokat a lakásban vagy a szomszédságban nyújtja. A lakhatásközpontú megoldások ugyanakkor nem állítják, hogy a hajléktalan embereknek „csak” lakásra lenne szüksége, hanem azt, hogy a gondozási folyamat a leghatékonyabban lakásban élő emberrel folytatható.

A programunk bázisa az intenzív szociális munka, melyet rendkívül színes támogatási paletta egészít ki (foglalkoztatási mentor, pszichológus, pszichiáter, ápoló, fodrász, fogász stb.). A program újdonsága az is, hogy munkaviszonyban dolgozik két sorstárssegítő, akik korábban megtapasztalták a hajléktalan létet, ám abból kilépve képesek voltak maguknak egzisztenciát teremteni. 

2021 nyarán vettük fel a kapcsolatot az utcai gondozó szolgálatokkal, akik a programba lehetségesen bevonható ügyfelekkel kötöttek össze bennünket. Ekkor kezdtük meg az albérletek felkutatását. Hirdetéseinkre, kampányunkra többen reagáltak és így 2021 szeptemberében megtörténhettek az első beköltözések, jelenleg 15-en laknak önálló lakásban. 

A beköltözések után rendkívül jó együttműködés alakult ki az ügyfelek és a szociális munkások között. „Akkora szerencsét kaptunk az élettől,… nem tudjuk, hogy hogy kaptuk, mi ezt nem kerestük. … Belekeveredtünk ebbe a csodahelyzetbe. … Nekünk most rendbe van minden. … Egyszer én segítettem, visszakaptuk sokszorosan.” Az intenzív szociális munka, és az, hogy ügyfeleink számára a szociális munkások 24 órában elérhetőek, új, magasabb szintre emelte a kliens és a szociális munkás kapcsolatát. „Mi is nagyon sok segítséget kaptunk. … A mi szociális munkásunk mindig telefonál, mindenben segít, amiben tud.” „Ha hívjuk a szociális munkásunkat, vagy akárkit, segítenek, ha kérdezünk valamit vagy szeretnénk valamit.” „Én is megkaptam mindent végül is, sőt, még többet, mint amennyit kellett volna.” „Hogy mondjam, nekem többet számít, mint amit kaptam, az emberség. Emberileg úgy odaálltak, hogy azt mondták, hogy ha engem nem költöztetnek be, akkor soha senkit. … Kérdezték, hogy mi újság van. Beköltöztünk. És mindenki örül… De, hogy mondjam, emberségben annyi mindent kapok tőlük, hogy borzasztó.” A praktikus és az érzelmi támogatás szinergiáját foglalja össze jól az alábbi mondat: „Megkaptunk egy porszívót, meg nagyon sok szeretetet.”

Legtöbben évek óta először tudták kipihenni magukat „Csöndes, itt tudok pihenni, évek óta most alszom először füldugó nélkül.” „Teljesen más. Hogy mondjam, az embernek sokkal több ideje marad másra. Nem kell elmenni a Bubbles-be mosatni, kivenni azért egy napot… ott van az automata mosógép, berakja az ember, kimos, kipakol, ennyi. … Meg hogy az ember tud magának főzni, olcsóbban kijön, mintha örökké száraz kaját vesz. Egy nappal többet lehet dolgozni. … Sokkal több pénzt fogok kitermelni, lehet, hogy villanyszámlában ugyanannyi lesz, csak kényelmesebb. Nem kell attól félnem, hogy mikor jönnek a rendőrök, mikor jönnek a fiatalok. Akkor az ember ki tudja magát pihenni. És akkor teljesen másképp megy az ember például dolgozni, nem szólják meg.” 

A programba bevont összes ügyfél el tudott helyezkedni, így önálló bevétellel rendelkeznek. Ez nagyban köszönhető a szociális munkásaink szemléletformáló munkája mellett foglalkoztatási mentorunknak is. Ő nem csak az egyéni és csoportos foglalkoztatási reintegrációs tevekénységben kiváló, de széleskörű kapcsolatainak köszönhetően befogadó, a szociális hátrányokkal induló munkavállalókkal toleráns munkáltatókkal is együttműködik. 

A lakhatás megtartása, és ennek, mintegy eszközeként a munkába állás, prioritás a programban, de fontosnak tatjuk a közösségi élményeket, kirándulásokat, közös ünnepléseket is. Továbbá különféle tréningeket is tartunk, ahol különböző skilleket sajátíthatnak el. Azt is támogatjuk, ha valaki képzésben szeretne részt venni, így szerzett új szakmát egyik ügyfelünk és ült vissza az iskolapadba egy másik, hogy munka mellett befejezze középiskolai tanulmányait. Arra, hogy ezek megvalósulhassanak az ügyfelek akaraterején és a szociális munkások segítségén kívül pénzügyi támogatásra is szükség van, amelyet a program magánadományozók révén tudunk biztosítani.

Az év végéhez közeledve közös karácsonyi ünnepségen vesszük számba az elmúlt év eredményeit és beszéljük át a jövő évi terveket, elképzeléseket, megvalósítandó lépéseket, a végső cél érdekében, hogy ügyfeleink életében a hajléktalan lét egy átmeneti állapot, egy elmúlt emlék maradjon.

You may also like