- fejezet
Nos, Karcsi elbeszélése hatalmas vitát kavart. Valóságos viharos vitát. Többen is azt állították, dehogyis tud ő kakasnyelven beszélni, hiszen az abszolút lehetetlen. Mások pedig azt még hajlandóak voltak elhinni, hogy ha nem is a kiskakas nyelvét, de viselkedését képes megérteni. Talán még az érzéseit is, de az elképzelhetetlen, hogy értelmesen, lényegretörően, mindkettőjük számára érthetően tud kommunikálni azzal a kis madárral. Azt valószínűleg csupán beképzeli magának.
Karesz ezt természetesen hevesen tagadta. Felajánlotta, hogy be is bizonyítja igazát, hisz semmi egyebet sem kell tenni, mint elmenni vele oda a helyszínre, ahol majd mindenki szeme láthatja, füle hallhatja, ő valóban tud csevegni azzal az aranyos kakaskával. Sőt, ha valaki esetleg irigyli tőle eme különleges tudást, hát nosza rajta, tessék vállalkozni arra, hogy kakasnyelven tanuljon. Nem könnyű, ez kétségtelen, de lehetséges. Bárki megpróbálhatja, ő nagyon szívesen segít.
Néhány lány egyből jelentkezett a nem mindennapi kurzusra. Ők már a vita kezdetekor is hittek Kurtafalvi Kakas úrfinak. Sürgették az indulást. A többség azonban csupán azért akarta látni a nagy-nagy bizonyítási kísérletet, mert borzasztóan kíváncsi lett, meg akartak győződni arról, amit félig-meddig vagy elhittek, vagy nem. Saját kezűleg akarták megtapsolni, ha igazat mondott, illetve igazat állított, vagy pedig saját kezűleg akarták egy pár nyaklevessel büntetni, amennyiben füllentett.
Persze olyanok is akadtak, akik buta módon focizni vagy internetezni mentek inkább. Mit is mondhatnék erre, nem vagyunk egyformák. Vannak, akiket sohasem vonzanak a hihetetlen, ritka különlegességek, csak a kitaposott ösvényre mernek lépni, csupán a könnyen átlátható, szimpla dolgokra kíváncsiak. A túlnyomó többség azonban örömmel indult igazi csodát megtapasztalni. Vidáman, a kelleténél jóval hangosabban érkeztek a kis kakas birodalmának kerítése elé.
Túl sokan, túl lármásan toppantak oda. Lett is hirtelen nagy futkosás a kertben. A csibék, kis tyúkok elmenekültek a legtávolabbi sarokba, a harcias apró kakas viszont előrerohant, és éktelen ricsajt csapott. Futkosott, ugrált, csapkodott szárnyával, cifrán, kacskaringósan, éles, magas hangon kukorékolt. Biztosan nekiment volna a hozzá legközelebb álló tanulónak, hogy alaposan megcsipkedje, ha nincs köztük a kerítés. Hát ennek mi a baja, kérdezték többen is. Tán csak nem bolondult meg szegényke?
Á, dehogy! Az a baj, hogy túlságosan hangosak vagytok, nevetett Karesz. Meg aztán sokan is vagyunk. És titeket még nem ismer. Menjetek át az utca túlsó oldalára, onnan is láthatjátok, mi fog történni, hallhatjátok, hogyan fogok vele beszélgetni. A társaság, bár vonakodva, ám mégis szót fogadott. Miután mindannyian az utca másik felére értek, a kis kakas lassan megnyugodott. És Karcsi bemutatta tudományát. Beszélgetett kétlábú, kétszárnyú barátjával.
