Vidáman szálló

Vidáman szálló, felhők közt repkedő madarak.
Ott odafönt olybá’ tűnik szabadak.
De mikor leszállnak, félniük kell,
Mert nem tudják, mi vár a felhő alatt.

Hallgatólagosan megbosszult gondolataim,
Önsanyargatásra kényszerítve,
Bele nem remélt vágyaim netovábbja,
Szívem marcangolásával nem törődve,
Én magam hibáit nem keresve, csak állva.

Hihetetlen gondolatok fuldokolnak bennem!
Az örvény önmagában még nem halál,
A hihetetlen önbizonytalanságot érzem.
Hátat fordítok a világnak talán?

Meggyőződve hiszek önmagamban,
Vállaim súlya lelkemet nyomja.
Vagy lehet, hogy megbolondultam?
Pedig tisztességes gondolataim vannak.

0