Hajnali három. Késő, kerüli már az álom. Járkál ajtóig, ágytól, csak három lépés, – ennyi a tere. Nem érzi mégse: börtön. Motyog, s túltenne néhány költőn a kép, amit a falra rajzol párás lehelete. Ír. Inkább csak írni próbál, szavakat szóra formál. Nem hagyja nyugton, tudja, pedig nem is a múltja. Ma éjszaka hányadszor, újra, ez lett a végzete. Szekrényhez ér. Egy pillanatra visszatartja: tükör. Régi barátja, csak úgy, szögre akasztva. Aligha látja, – rozsdás. Riadtan néz rá borostás, önsorsrontó élete. Tovább lép. Nem számít, és nem számol hány lépés ajtóig, ágytól. A hajnal teli van már a dallal. Akarta, nem akarta, a hónapos szoba egy új vers ígérete.
Leé József (1956-2014)
