A lét árnyékai

Mosolygunk némán, szeretnek-szeretünk.
Álmodunk szépet, s jót, egy irányba megyünk.
Ölelünk szorosan, játszunk, nevetünk.
Kezet nyújtunk, nem félünk tudván ki tart velünk.

Hangosan sírunk. Felednek-feledünk.
Rémálmok gyötörnek, megállunk, temetünk.
Már nem Ölelünk, s ha játszunk is veszítünk,
A félelem ragadja meg égbe nyújtott kezünk.

Tükör előtt állva, lassan felébredünk.
Boldogságot többé másban nem keresünk.
Visszanéz ránk a szép, a jó. Végre önmagunk lehetünk.
S tisztán látva, tovább lépve mindent elengedünk...

Megjelent a szerző Álmok földjén című kötetében. 
Keresse terjesztőinknél vagy szerkesztőségünkben.

0