Tisztelt versenyzők! Tisztelt közönség! – kiáltotta mikrofonjába a csövi: Üdvözlöm önöket, mivel Budapesten első alkalommal megrendezésre kerülő józsefvárosi túlélőverseny résztvevőit – nézőit. Az itt megjelent versenyzőknek előzetesen megküldtük a részletes forgatókönyvet és szabályzatot, de a nagyszámú nézőközönség kedvéért röviden megismétlem a legfontosabb tudnivalókat. Az itt felsorakozó tizenöt versenyző öt nemnek kipróbált túlélőbajnokai közül került ki (kanadai kollégánk pl. egyedül, 10 l vízzel, gyalogosan szelte át a Karakum-sivatagot, francia bajnokunk pedig egy rollerrel teljesítette a Párizs-Dakar Ralit.) Láthatjuk, nem mindennapi hősök ők, de most előre figyelmeztetem a versenyzőket, hogy a Dobozi-Dankó Rali nem hasonlítható egyetlen túlélőversenyhez sem. (Versenyzőinknek nincs életbiztosítása, hiszen az előzetesen terjengő hírek alapján nem akadt biztosítótársaság, amelyik vállalta volna a kockázatot.) S most térjünk a lényegre: A verseny két hétig tart. A résztvevők leadják hátizsákjaikat, csomagjaikat, bőröndjeiket, kiforgatják zsebeiket – s mindent az oda készített asztalra helyeznek – mert az útlevelükön kívül semmilyen személyes használati tárgy nem maradhat náluk. Pénz sem valutában, sem forintban. A motozás után minden versenyző kap ezer forintot és egy üres túlélőszatyrot. Mivel a magyar nyelv ismeretének hiányában a versenyzők hamar az éhhalál küszöbére sodródnának, mindenki kap egy térképet, amelyen bejelöltünk egy alternatív túlélési útvonalat. Úgymint: 7 óra – feliratkozás ebédre a Dobozi utcában; 9 óra – feliratkozás ebédre a Dankó utcában. 10-11 óra között el kell érni a Moszkva teret! Zsíroskenyér! Visszaérni fél 12-re a Dobozi utcába (kaja) – 12-re átérni a Dankó utcába (kaja) és a legszívósabbak még átjuthatnak fél 1-re a Homok utcába. (Ott is kaja, de nem kell előre feliratkozni.) Munkavállalási lehetőség: Moszkva tér – emberpiac (de ahhoz nincs meleg étel, csak zsíroskenyér). Szállás: Dankó utca – Fűtött utca (cipőre (is) vigyázni!) Jövedelem kiegészítés: szórólapterjesztés, koldulás, kukázás, lopás. Ez utóbbival vigyázni kell, mert minden lebukás – mely szabálysértési eljárással végződik – büntetőponttal jár. (Komolyabb bűncselekmény esetén a versenyző kikerül hatáskörünk alól és a rendőrség veszi át az értékelő és döntőbizottság szerepét.) S még valami: aki saját országa diplomáciai képviseletén megjelent – akár pénzért, akár egy tál ételért, vagy akár egy forró fürdőért, azt azonnal kizárjuk a versenyből. Idegenek számára a versenyfeltételek nehéznek tűnnek, de higgyék el, vannak ott olyan őslakos VIII. kerületiek, akik évek óta nap mint nap sikerrel teljesítik a túlélőpályát. De mint egy nepáli teherhordó sherpa teljesítményét – aki évente négyszer-ötször is felkísér egy-egy külföldi expediciót a Himalája csúcsáig – sem szabad összemérni egy, az adott közegben idegen, nem itt aklimatizálódott sportoló emberfeletti teljesítményével – én sem kívánom összehasonlítani az önök és a mi őstúlélőink teljesítményét. A mi csöveseink a VIII. kerület sherpái – önöket pedig itt várja a Himalája. És most a verseny értékeléséről: a két hét múlva sikeresen célba érő versenyzőkből választjuk ki az első helyezettet, az alábbi szempontok együttes figyelembevételével. – Ki fogyott a legkevesebbet a hét alatt? (Ki hogy gazdálkodott az energiájával?) – Kinek milyen a versenyt követően a megjelenése? (Ruhával, ápoltság, testtartás, tekintet, aura, illat, stb.) – Ki szedte össze a legkevesebb büntetőpontot? – Ki mennyi pénzzel érkezett a célba? Tehát, ha valaki – két hibát bírva – zsebében 120.000 Ft-os OTP takarékbetétkönyvvel, Armani öltönyben, frissen borotválva, mosolyogva sétál be a célba: valószínűleg nyerni fog. De Uraim! A tréfát félretéve – fáradjanak a mérlegeléshez. A verseny megkezdődött. *** A kanadai versenyző a csövihez lépett: – Ön itt versenyeket…, moderátor. Helló! Van kis idő, mérlegelés, csak mondani – én nagypapám volt magyar kint Kanada favágó. Tanít engem magyar. Ez jó. Én fogom kérni hétrét magyar ősembereket segíteni nekem. Tanács. Mi hol? – Barátom! – mondta a csövi. Tedd azt, de én külön senkivel nem beszélhetek, senkinek nem segíthetek. Menj mérlegelni és majd a verseny után beszélgetünk. Oké? – Oké! *** Két hét múlva valóságos tömeg várta a célba érkezőket. – Tisztelt közönség! – ragadta meg a mikrofont a csövi – az ünnepélyes eredményhirdetés következik! Azért nem mondtam tisztelt versenyzőket, mert csak egy bajnok – kanadai barátunk – ért célba. Mindössze négy kilogrammot veszített versenysúlyából, a célba éréskor viszonylag emberi külseje volt, 3000 Ft kézpénzt tudott felmutatni. Hogy tudjátok: a Moszkva térről vitték az utolsó két-két nap egy Budakeszi társasház építésére – kábelt fektetett 10 órán át. Kecskeólban lakott és a teljes ellátás mellett háromezer forint ütötte a markát. Igazi túlélő ő! Tapsoljuk meg! És most kérdezzük meg ezt az embert – ezt a túlélő fenomént hogyan is értékeli a történteket? – Barátaim! – mondta fátyolos hangon a kanadai. Én átmentem egyedül, gyalog a Karakum- sivatagon. Visszamennék. Én egy hordóba zárva lebucskáztam a Wichita-vízesésen. Újra vállalnám. Átúsztam a Mississipit – folyásiránnyal szemben, teljes hosszában. Még egyszer megtenném. Hatszáz kilométert tettem meg harminc nap alatt az Amazonas dzsungelében, egy szál bozótvágó késsel. Megismételném. De ebbe a VIII. kerületi aszfaltdzsungelbe soha nem akarok többé visszatérni! Bocsássatok meg nekem, barátaim! – mondta és elsírta magát. A csövi letámogatta a pulpitusról. – Semmi baj, bajnokom! – mondta. A VIII. kerületből nem lehet felkészülni … Nem könnyű ez még az őslakosoknak sem… – Azzal karon fogta és elvezette inni egy igazi józsefvárosi kocsma felé.
Likes
No Comments