I.
A vasútnál lakom éppen,
Túl hontalan házon,
Elveszett képen,
Túl meghasadt vágyon,
Meztelen ebéden.
Kőbánya alsó közelében,
Hol dermedt lóagy fő
Mandarin zselében.
A vasútnál lakom,
Hasztalan rágom
Tékozolt abrakom.
A semmibe nyílik
Szétlőtt ablakom.
A vasútnál lakom éppen,
Apadt agyam az nincsen már középen,
Hasztalan
Mi épen maradt még benn,
Inamba tépem.
Émelygés lépcsein koppan a léptem,
Mert hiába téptem,
Önmagam rossz helyen keresgéltem.
II.
Ott, ahol csak álmaidban jártál,
Xanadun túl, az ópium-barikádnál,
Nyögdécselő, mongol-verte hadnál
Tátong egy rés, nagyobb önmagadnál.
Ott gondod könnyebb tündér-lepte habnál.
Ott, ahol csak álmaidban jártál,
Reszket egy lidérc, szebb a maláriádnál
Ő a történtek álmodban folytatója,
Rémálmaid aljas bitorlója,
Nyáladzó csömöröd mappába iktatója,
Elhullt lovaid poshadt itatója,
Rommá lett életed konok gyóntatója.
III.
A vasútnál lakok,
Hol holdra néznek hallgatag rabok,
Az Orczy-ig űznek néma kipcsakok,
Konok miértek, tétova csakok,
Öblöm rejtekénél esznek a habok.
2023. december, második díj
A verset meghallgathatod Lengyel Tamás előadásában: