Nagy, puszta térség. Fűzfákkal övezett kicsi terület a közepén. A fűzfák egy Tündértavat fognak közre. A tó szélén magas nádas, hogy idegen szem ne is lássa, mi az a titok, amit rejteget. A tó szélén még sás, káka is nő, a partot egy ingovány szegélyezi. De a tó közepén, vízililiomok kerek levelein a tavi élőlények próbálják, hogyan is tudnának életben maradni.
Az egyik levélen egy zöld kecskebéka nézegeti, mivel is tudná elverni az éhségét. A szeme búbánatos, messzire néző. Egy csodálatos legyecske pihent meg a nádlevélen. Fényes szárnyán átsüt a napsugár, melengeti magát a reggeli harmat elmúltával. A béka figyeli. Talán kár is megfogni ezt a legyet, hiszen olyan a felkelő napban, mint egy hercegkisasszony. De az éhség nagy úr! A béka kinyitja a száját, és hosszú nyelvével megpróbálja elkapni a fénylő kis lényt. A légy azonban fürgén odébb libben, és a béka hoppon marad. Újra próbálkozik, de hiába.
– Ki vagy te? – kérdezte a béka. – Hiszen én évek óta nem tévesztettem el egyetlen legyet sem!
– Látom elfelejtetted, hogy ez egy TÜNDÉRTÓ! – felelte a legyecske. – Nézd meg a szárnyamat! Nem közönséges légy vagyok, hanem egy hercegnő! Egy gonosz boszorkány léggyé varázsolt, mert irigykedett a szépségemre.
– Milyen érdekes! – így a béka – Én sem közönséges béka vagyok, hanem ennek a földnek a hercege, akit azért változtattak békává, mert mást szerettem, mint akit a gonosz mostohám nekem szánt. Egy csodálatos hercegnőt szerettem, aki a közelemben élt.
Ekkor beborult az ég, és egy hatalmas villám belecsapott a felettük lévő fűzfa törzsébe. A legyecske már nem tudott elbújni, és a fűzfa mézgája ráhullott a fa ágáról. A béka kétségbeesve látta, hogy a cseppek teljesen beborították az aprócska testet. Fogott pár levelet, és betakargatta, hogy ne a csupasz földön feküdjön. És akkor láss csodát! A nap újra kibújt, az égen megjelent egy szivárvány. Csodálatos színei odaestek,ahol a legyecske feküdt. A levél megmozdult, a halom nőni kezdett, és egy csodagyönyörű kisasszony állt fel kecsesen a káka tövénél. A béka ámulva nézte a csodát.
– Nagyon örülök, hogy megszabadultál a varázslat alól. Pont te vagy az a lány, akit szerettem hercegkoromban.
Azzal elhagyta a levelet, amin eddig ült, mert nem tudta elhinni, hogy még van esélyük arra, hogy a gonosz varázslat teljesen feloldódjon. Ahogy ugrált, beleütközött egy öreg, nagybajszú vízipocok!
– Hát te? Hova ilyen sietősen?
A béka elmesélte, milyen nehéz helyzetbe került.
– Gyere, segítek neked! Húzz ki a bajszomból egy szálat, menj vissza a hercegnőhöz, és várd a csodát!
A béka kihúzta a bajuszszálait, és már nem a bajuszszálait tartotta a markában, hanem egy vízililiom csodálatos virágát. Elindult visszafelé. Amikor a hercegnőhöz ért, az csodálkozva
szemlélte a csodálatos szépségű virágot.
– Köszönöm az ajándékodat! Megőrizlek az emlékezetemben akkor is, ha békaként kell élned az életed.
Akkor vibrálni kezdett a tó felszíne. A szivárványos ragyogásban kiemelkedett a vízből a Tavitündér.
– A hűségetek jutalmat érdemel – intett a jogarával, és a béka visszaváltozott újra herceggé.
Csak nézték egymást, és hálát adtak a csodáért. Ekkor egy gongszó, majd szörcsögő hang hallatszott, azután megjelent a víz tetején egy fekete, csúcsos kalap. A boszorkányt pedig elnyelte a tó. Azóta az emberek óva intik a gyerekeiket, hogy a tó közelébe menjenek, hiszen tudják, hogy az örvénylés veszélyes rájuk. A szerelmesek pedig élnek békességben, boldogságban, az idők végezetéig…
2023. október, harmadik díj
