K. János nyugalmazott főadóellenőr szorongva ült az íróasztalánál, és hiába ment ugyan a légkondicionáló, igencsak verejtékezett. Volt miért aggódnia. Utódja, aki teljes vizsgálatnak vetette alá az előző állomány tagjait, terhelő bizonyítékokat talált arra nézvést, hogy a hosszú évek során bizony szép kis birodalmat építhetett fel az így-úgy korrupciós ügyletekből, elsikkasztott, illetve jogtalan vagyonelkobzásokból származó pénzekből.
Ügyvédjének próbált levelet írni, de csak nem jöttek tollából a szavak. Régimódi ember lévén olyan típusú töltőtollat használt, aminek hegyét a tintásüvegbe mártva tudta megtölteni. Egész életében hazudott, tökélyre fejlesztette a megtévesztést, munkahelyén, családján belül egyaránt. Most mégis megbicsaklottak az ujjai. Túl sok és pontos bizonyítékkal találta szembe magát, melyek mind ellene szóltak. Mindig csak megkezdett mondatokra futotta, még az „igaza” melletti érvelés is kínszenvedést okozott neki, holott ezt az ügyvédet is súlyos pénzösszegekkel győzte meg: védje őt. Az ominózus jogász ugyan felajánlotta, hogy megszerkeszti helyette védekező levelét, de ezt elfogadni túl hiú és öntelt volt. Vagy egyszerűen csak megöregedett? – tette fel magának sokszor a kérdést az eset kirobbanása óta.
Felesége néhány éve távozott az élők sorából, két nagykorú gyermeke pedig kirepült a családi fészekből, látván apjuk becstelen ténykedéseit, elutasították a támogatását. Külföldön telepedtek le, lelkiismeret-furdalás nélkül, amiért nem kíváncsiak egy eljövendő csúfos bukásra. K. János magára maradt, a napok monoton egyhangúsággal teltek, a védelem a beadandó iratot sürgette.
Az utolsó éjszaka megragadta az „ihlet”, és eszeveszetten írta gyöngybetűivel a hófehér lapra beismerő, magát vádló sorait. Amikor a szignálást is elvégezte, majd borítékba tette levelét, gondosan megcímezve és leragasztva azt, szörnyű, kómaszerű állapotba került.
A tinta az üvegcsében bugyborékolni kezdett, kifolyt, mégsem fogyott el. Ellepte a dolgozószobát, benne az íróasztallal és K. Jánossal. A mennyezetig ért ez a mocsárszerű képződmény, végül már fuldoklott benne. Utolsó, keserves gondolatai is ezek voltak: „belefulladok a hazugságaimba… Isten, ha létezel, kegyelmezz nekem!”
Másnap a házvezetőnő szokás szerint délelőtt tízkor érkezett. Meglepte a pedáns tisztaság és rend. Az ágy makulátlanul bevetve, egyetlen borítékkal a közepén. Nem nyúlt érte, ellenben telefonált az ügyvédnek, mint kapcsolattartónak, hol lehet a főadóellenőr úr?
Senki sem látta többet, elnyelte a föld. Ennek már sok-sok éve, azóta lezárták az ügyét, és szűnni nem akaró összeesküvéselméleteket gyártanak a közösségi platformokon…
2021 szeptember, első díj
