Törökbálinti költemények 1. – Őszi sirám

Hosszan sóhajtoznak a fák,
siratják az elmúlt napsugaras napokat,
zöldes barna, zöldessárga könnyeket hullatnak,
rettegik a rettenetes, dermesztő tél haragját.

Az én szívemet is mardossa a bánat,
ám sírás helyett én inkább nevetek,
ne tudja a gonosz világ, mi van velem,
meg ne tudja, hogy megöl a búbánat.

Gyengülnek a Nap sugarai, és én is
egyre csak gyengülök, fárad a lelkem is,
szívem és szellemem időnként kihagy.

0