Közétek jöttem, bocsássátok meg nekem
kései érkezésem. Mindent elfelejtve,
elveszejtve csaptak rám az évek. Sokáig;
mint ahogy a pofás cigányfejsze éle
hasítja a fát, úgy aprította
álmaimat a világ féktelen tülekedése.
De kiálltam a rám mért sorscsapásokat…
Nekem miden virágzás, nyíladozó bokor,
haldokló falevél üzent: bízzak hű útitársaimban,
az érlelő Napban – s meséljem el
a legszélső házak bemeszelt világából
azt is, ami kimondhatatlan.
Likes
No Comments
